Előző
Következő
új cikk

Bűnügy-baleset

Teréz körúti robbantó - Meghosszabbították az előzetest

MTI|2017. ápr 20. 15:23, frissítve: 2017. ápr 20. 15:55
[A+ A-]

MTI Fotók: Mihádák Zoltán

A Budai Központi Kerületi Bíróság három hónappal meghosszabbította csütörtökön a tavaly őszi Teréz körúti robbantás elkövetésével gyanúsított férfi előzetes letartóztatását - közölte Simon Richárd, a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője a döntéshozatal után.

Mint mondta, a vádhatóság azért kezdeményezte a fél éve érvényben lévő intézkedés meghosszabbítását, mert álláspontjuk szerint fennáll a férfi szökésének, elrejtőzésének, illetve bűnismétlésének veszélye; ennek adott helyt a bíróság. A tavaly szeptember 24-ei robbantásban két rendőr megsérült a főváros VI. kerületében, a Teréz körúton. Az elkövetéssel gyanúsított P. Lászlót október 19-én fogták el; a férfi elismerte, hogy ő készítette az eszközt, ő helyezte el és ő hozta működésbe, így azok az értesülések is helytállóak, amelyek szerint ő szerepel a felvételeken. Az ügyvéd akkor azt mondta, hogy az indítékra egyelőre nincs válasz.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!