Előző
Következő
új cikk

Külföld

Lebegteti a Labour a második népszavazást

Népszava|2017. ápr 21. 05:38
[A+ A-]

Szinte lehetetlen feladat áll a brit Munkáspárt vezetője, Jeremy Corbyn előtt, a következő néhány hétben meg kellene fordítania a Labour számára kedvezőtlen trendet, s jelentősen növelni a párt támogatottságát, csak így lehet elkerülni, hogy a konzervatívok megsemmisítő vereséget mérjenek az ellenzéki pártra.

A veterán baloldali politikus tegnap első beszédét tartotta az előrehozott választás bejelentése óta. Corbyn beszédében elismerte, hogy nem konvencionális vezető, de érvelése szerint talán éppen ezt tudja előnyére fordítani, mert csak egy kívülálló lehet alkalmas arra, hogy felrázza a választókat. „Nagyobbak, erősebbek és eltökéltebbek vagyunk, mint valaha” - lelkesítette a pártaktivistákat a Labour-pártvezér.

Corbyn úgy fogalmazott, hogy a választáson a szavazóknak arról kell dönteniük, hogy a többség érdekeit előtérbe helyező Munkáspártra, vagy a gazdagokat és kiváltságosokat képviselő Konzervatív Pártra adják majd voksukat. A Munkáspárt igyekszik elérni, hogy az előrehozott választás ne csak a Brexitről szóljon, akkor ugyanis a konzervatívoknak eleve nyert ügyük lenne, Corbynt azonban a párton belül sokan vádolják azzal, hogy nem teljes szívvel korteskedett tavaly az unióban maradás mellett. Kérdésre válaszolva a Labour-pártvezér nem tett ígéretet arra, hogy ha kormányra kerülnének, második népszavazást írnának ki az EU-kilépés kialkudott feltételeiről. Igaz, arra sem volt hajlandó, hogy kategorikusan kizárja ezt a lehetőséget.

A The Times számára készült legutóbbi YouGov-felmérés szerint a Konzervatív Párt 48 százalékot érne el, a Munkáspárt pedig alig 24 százalékot. A 2015-ös parlamenti választások előtt ugyanakkor szinte fej-fej mellett álltak a toryk és a Labour. Jelenleg Theresa May kormányának 17 fős többsége van az alsóházban, a jelenlegi erőviszonyok alapján azonban akár 114 mandátumos többséget is elérhetnek a június 8-i voksoláson.

Elsődleges fontosságú az EU-állampolgárok helyzete
Az Európai Parlament (EP) elnöke szerint a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folytatandó tárgyalásokon először a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok, illetve az uniós államokban élő britek jogosultságairól kell megállapodni. Antonio Tajani, aki csütörtökön Londonban tárgyalt Theresa May brit miniszterelnökkel, elmondta: a brit kormányfő is egyetértett azzal, hogy e kérdés rendezése elsődleges fontosságú. Tajani arra kérte Mayt, hogy a következő egy hónapban vázolja fel intézkedési terveit.



Népszava-információ

Lájkoljon minket a Facebook-on is!