Előző
Következő
új cikk

Gazdaság

"Hol a lé?!" - Quaestorosok tüntettek a könyvbemutatón (Fotók!)

Népszava-információ|2017. ápr 21. 19:20
[A+ A-]

FOTÓK: MOLNÁR ÁDÁM/NÉPSZAVA

A Quaestor csaknem pontosan két évvel ezelőtti bedőlésével az egyik legnagyobb hazai csalássorozatra derült fény. A fejlemények kapcsán számos kérdésre ma is keresik a választ.

A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!

Többi között: hogyan maradhatott titokban egy ilyen mélységű ügy mintegy két évtizeden át, s hová lett a befektetők 250 milliárd forintnyi vagyona? Kasnyik Márton a 444.hu újságírójaként tárta fel az történetet. Hova tűnt 250 milliárd forint? címmel az Athenaeum kiadásában megjelent könyvében – amelynek bemutatóján a Quaestor-károsultak közössége délután flashmobot tartott - végigkövethetjük a pénzügyi szolgáltató vezetőinek módszereit, ahogy húsz éven át küszködtek cégük adósságaival és korábbi szerencsétlen döntéseikkel.

A könyvből az is kiderül, hogy a vádlottak, elsősorban Tarsoly Csaba, a cég korábbi első embere ugyan elismerte, hogy nem volt minden teljesen szabályos a működés során, ám úgy vélik, ezért nem kellett volna őket börtönbe zárni. Számos vádpont – a cég házipénztárának fosztogatása, az állampapírok elsikkasztása és kamuállampapírok eladása –, Tarsoly szerint egyszerűen nem áll meg. A károsultak azonban nem tudnak azonosulni ezzel az állásponttal, úgy érzik meglopták őket.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!