Előző
Következő
új cikk

Belföld

Németh Szilárd: „Bármi elképzelhető, mióta Soros György betette ide a lábát”

Népszava|2017. máj 12. 09:24
[A+ A-]

Fotó: Tóth Gergő

„Nyavalyás provokációnak” tartja Németh Szilárd azt a hírt, amely szerint a Kálvin téren egy férfi mocskos migránsnak nevezett egy pizzást, miután az angolul szólította meg – erről a Fidesz alelnöke beszélt az ATV Start című műsorában.

A politikus szerint ez egy megrendezett sztori, hiszen „bármi elképzelhető azóta, hogy Soros György betette ide a lábát, és azt csinálják a provokátorai, amit ő mond”. Németh Szilárd kijelentette: ez a történet nincs összefüggésben a kormányzati kommunikációval, ugyanis a kabinet sohasem migránsozott. Szerinte a plakátkampány nem a migránsok ellen irányult, hanem hazánk és Európa megvédésének a kampánya volt.

A rezsiutalvánnyal kapcsolatban azt mondta: ezt csak akkor tudja bevezetni a kabinet, „ha nem engedjük, hogy Brüsszel elvonja tőlünk ezt a jogkört”. Hozzátette: az őszi parlamenti időszakban lehet majd erről tárgyalni. A Jobbik plakátkampányáról pedig azt mondta: ez egy provokáció, és nem kell csodálkozni azon, hogy a Fidesz erre válaszol.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!