Előző
Következő
új cikk

Kultúra

Kommunisták az Üdvleldében

Népszava|2017. máj 15. 05:48
[A+ A-]

Fényjátékkal emlékeztek a Kossuth-mauzóleum előtt FOTÓ: VAJDA JÓZSEF

A Kádár-korszak politikatörténete felrajzolható, ha végigmegyünk a Fiumei úti Sírkertben. A kommunizmus emlékezete és alakjai azonban elhelyezhetetlenek a nemzeti panteonban, még akkor is, ha maradványaik ott vannak. (Az Emlékhelyek napjáról készült galériánkat itt találja!)

Kommunista halottkultusz: a Munkásmozgalmi Panteon - meglepődést érezhetett az érdeklődő, amikor olvasta ezt a címet a Fiumei úti Sírkert vezetett túrái között az Emlékhelyek napján. Kádár János, Révai József vagy Ságvári Endre ugyanis nem tartoznak a történelem problémamentes alakjai közé, mint ahogy például Kossuth Lajos, Deák Ferenc és Batthyányi Lajos igen. A nemzeti panteonnak is nevezett temetőben azonban maradványaik mind egy térbe kerültek. Ezt a teret bontotta fel különböző útvonalakra, térképekre a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) és indított túrákat például a reformkor, a kiegyezés és művészsírok tematikában. A napot pedig a kommunista túra zárta, ami bátor lépésnek is tűnhet: sikerül-e a nemzeti emlékezet részévé tenni és a nemzeti sírkert szimbolikus terébe becsatolni a Kádár-korszakot?

Amikor 2015-ben a Fiumei úti Sírkert a NÖRI-hez került, a cél az volt, hogy a temető nemzeti emlékezetközponttá váljon. Így a sírkertben lévő Munkásmozgalmi Panteonnal is kezdeni kellett valamit. A nemzeti panteon létrehozásának ötletét még gróf Széchenyi István vetette fel - ő még Üdvleldének nevezte. A Kerepesi temető azonban 1847-ben köztemetőként nyílt meg, és a kiegyezés után vált egyre inkább a haza nagyjainak temetkezési helyévé. Könnyű elfelejteni, hogy valóban egy temetőben járunk, ahol valódi halottak vannak. Sokkal inkább tűnik úgy, mint egy szabadtéri múzeum, ahol sok mindent összehordtak, és más-más térképeket követve különböző, egymással gyakran kibékíthetetlen múltak rajzolódnak ki.

Az egyik ilyen a Kádár-kor 1956 utáni politikatörténete, amelynek első állomása a Nagy-Csere Áron vezette túrán az aktuálpolitikailag is kényes szovjet parcella volt. Egyrészt a második világháborúban elesett katonákat hantolták el itt, másrészt az 1956-os forradalom idején elesett katonákat temették ide. A parcellát pár éve egy orosz alapítvány újította fel azokkal az obeliszkekkel együtt, amelyek ellenforradalomként hivatkoznak 56-ra. Az 1956-os események vonalán tovább haladva a sírkertben a következő helyszín a kör alakú Mártírok Sírkertje. Ez együtt alakult a 21-es parcellával, ahová 56 civil áldozatai kerültek, és ahonnan a rendszert kiszolgáló kisávósokat exhumálták, majd áthelyezték a Mártírok Sírkertjébe. Ennek egyik központi helyén Lukács László ezredes sírja található. Születési (1919) és halálozási (1956) dátumai szimbolikusak: azt is jelzik, hogyan próbált a Kádár-rendszer emlékezetpolitikája folyamatosságot teremteni a Tanácsköztársaság és a kádári időszak között. Az előtörténet még korábbra visszanyúlik: az 1795-ben kivégzett, Martinovics Ignác magyar jakobinus mozgalom tagjait is a baloldali progresszió részévé próbálták tenni, így a hányattatott sorsú maradványok előkerültek és 1960-ban az ő emlékművük is elkészült.

Az eddigiek azonban csak kisebb léptékű vállalkozások, 1956 után a párt nagyobb volumenű építkezéssel próbálta újrateremteni identitását. Így épült meg a Munkásmozgalmi Panteon, amelyet a Tanácsköztársaság 50. évfordulóján, 1959-ben avattak fel. Körner József építész és Olcsai-Kiss Zoltán szobrász műve egy mauzóleumból és hat pilonból áll, amelyeken a munkásmozgalom nagy pillanatainak domborművei láthatók, hátoldalukon pedig azok nevei, akiknek nem jutott hely a mauzóleum nagyjai között. A mauzóleumon belül van például Ságvári Endre, Szabó Ervin, Derkovits Gyula, Münnich Ferenc, Révai József és Ratkó Anna. Ugyan a mauzóleum ötlete Kádár Jánosé volt, ő Grósz Károly döntése alapján kiemelt sírhelyet kapott, amelyet a rendszer legitimációját jelentő, 1957 május 1-jei erődemonstráció 50. évfordulóján, 2007. május 1-ről 2-án virradó éjjel kifosztottak.

A csaknem egy órás séta végére kiderült, hogy a sírkert kommunista vonatkozású helyei inkább az emlékezetpolitikai csatározások terepei, mintsem az emlékezeté vagy a gyászé. A túra igazi pozitívuma volt, hogy a közbeszédben jelenlévő antikommunista perspektíva helyett valóban objektív politikatörténeti ismertetést hallhattunk. Viszont úgy tűnt: a Kádár-kor emlékezete nem a nemzeti történelembe illeszkedik, sokkal inkább a nemzeti sírkert történetében, koncepciójának és státuszának formálódásában van szerepe. A Kádár-kor halottkultusza és emlékezete zárvány.

Urbán Csilla

Lájkoljon minket a Facebook-on is!