Előző
Következő
új cikk

Bűnügy-baleset

Határrendészeket vettek őrizetbe

MTI|2017. máj 17. 11:16
[A+ A-]

Hivatali vesztegetés elfogadása miatt vettek őrizetbe több, a Röszkei Határrendészeti Kirendeltség állományába tartozó határrendészt, az ügyészség tíz ember esetében indítványozta az előzetes letartóztatás elrendelését - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője.

Keresztes Imre főügyész azt írta, a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult nyomozás adatai szerint a röszkei határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő határrendészek rendszeresen kértek és fogadtak el a Magyarország területéről kilépő, illetve ide belépő külföldi állampolgároktól jogtalan előnyért készpénzt, amelynek összege alkalmanként változó volt.

A gyanúsítottak beosztotti állománykategóriába tartoznak, vezető beosztású vagy tiszti rendfokozatú rendőr nincs köztük. A Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn és kedden a Készenléti Rendőrség munkatársainak közreműködésével számos helyszínen tartott házkutatást, ezek során nagy összegű készpénzt - forintot és valutát - foglalt le. A főügyészség 32 rendőrt hallgatott ki gyanúsítottként, közülük többen beismerték a bűncselekmény elkövetését.

Az ügyben 10 rendőrt vettek őrizetbe, az ügyészség indítványozta az előzetes letartóztatásukat, tekintettel arra, hogy a bűncselekményt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik, így fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, emellett a gyanúsítottak jelenléte az eljárási cselekményeknél másképp feltehetően nem lenne biztosítható, valamint a katonai büntetőeljárásban meghatározott speciális, szolgálati és fegyelmi okból sem hagyhatók szabadlábon. A gyanúsítottak előzetes letartóztatásáról a Szegedi Törvényszék katonai tanácsa még szerdán dönt.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!