Előző
Következő
új cikk

Szerintem

Adomány vagy szerzett jog?

Népszava|2017. máj 19. 06:26
[A+ A-]

A nyugdíjtémával kapcsolatban szeretnék vitatkozni Dávid Ferenc írásával. Természetesen nem az a baj, hogy elmondja a véleményét, hanem az, hogy egyoldalúan, leegyszerűsítve teszi mindezt. A szerző azokkal az államokkal példálózik, amelyek a születéskor várható átlagos élettartam tekintetében a WHO adatai szerint a világranglistán messze előttünk állnak. Ezekben az országokban az emberek átlagosan hat évvel élnek tovább, mint a magyarok, az ő szabályaik szerint mi átlagosan kilenc évet töltenénk nyugdíjban, a férfiak csak öt évet, míg azokban az országokban a férfiak közel 13 évet. Miért gondoljuk, hogy a nyugdíj egyféle kegy, az állam adománya? Miért idegen tőlünk az a gondolat, hogy az embert egy ledolgozott élet után méltányos öregkor illeti meg? És kinek kellene mindezt biztosítani? A társadalom adott pillanatban munkaképes tagjainak! A nyugdíjrendszer nem szolidaritás kérdése, nem a magasabb nyugdíjat megszolgált embertől kell elvenni, hogy azzal az alacsony nyugdíjat kiegészíthessük - a szolidaritás a társadalom egyes generációi között áll fenn. A nyugdíjrendszert nem lehet másképpen értelmezni, mint egy társadalmi szerződést: a munkába lépő korosztály szerződést köt a társadalommal, hogy miután egész életében fizette a munkája társadalmi hasznosságával arányos nyugdíjjárulékot, ígéretet kap a kormánytól, hogy nyugdíjas korában arányos ellenszolgáltatást (nyugdíjat) kap. Felmerülhet a kérdés: joga van-e valakinek ilyen kötelezettséget vállalni a jövő nemzedékei nevében? Joga van, mert az a társadalom, amely nem képes hosszabb távra együttélési elveket rögzíteni, nem társadalom. Az idős embernek már nincs módja az öngondoskodásra. Nem mondhatjuk neki azt, hogy oldd meg magad a problémádat, s az igazságos nyugdíjrendszer nem váltható ki a szülőtartás kötelezővé tételével sem. A nyugdíjas korúak már beadták a "társadalmi kasszába" azt, amiből most részesedés jár nekik. De most azt látjuk, hogy az állam minimalizálni akarja a nyugdíj célú kifizetéseket, újraosztja a jövedelmeket a költségvetés és a polgárok között. Depressziót visz bele a számításba, átcsoportosítja a nyugdíjakat, kitolja az öregségi nyugdíj korhatárát, ezzel az embereknek kevesebb nyugdíjas évük marad, így halálukig kevesebb nyugdíjat fognak felvenni. Megnő a járulékbefizetés és csökken a várhatóan kifizetendő nyugdíjak összege. Az volna méltányos, ha a nyugdíjasok is részesednének a GDP növekedéséből származó többlet jövedelmekből, és nem csak megőriznék a nyugdíjak reálértékét, ahogy a kormányok büszkén és előszeretettel kommunikálják. Sőt, az a gondolat sem ördögtől való, hogy a bérnövekedés mértékét is figyelembe vegyék a nyugdíjak számításakor, hiszen a bérnövekedés a nyugdíjjárulékokon keresztül automatikusan hizlalja az állami bevételeket. Időszerű lenne a felosztó-kirovó rendszert átgondolni, és helyette olyan nyugdíjrendszert létrehozni, amelyik a társadalmi szerződés logikáján alapul.

Szarka Imre