Előző
Következő
új cikk

Szép szó

Számoljunk Botkával!

Népszava|2017. máj 20. 07:50
[A+ A-]

Fotó: Tóth Gergő

A “Fizessenek a gazdagok!” plakátkampányból a Magyar Szocialista Pártnak elsősorban azt a tanulságot kell levonnia, hogy egy párt nem kezdhet úgy kampányolni, nem küldhet úgy tömör politikai üzeneteket, hogy ne lenne mögé állítva egy részletes, nyilvánosságra hozott szakmai program.

Ez a tömör szlogen kitűnő összefoglalója annak, hogy az MSZP Botka Lászlóval immáron valódi baloldali párt kíván lenni. A szociáldemokrata pártok pedig mindenhol a világon a progresszív adózás hívei. Ezt egyetlen plakátmottóba sűríteni valóban így lehet: fizessenek a gazdagok! A szociáldemokraták világszerte az egyenlően magas színvonalú oktatás, egészségügy, átképzés, szociálpolitika és közösségi közlekedés hívei. Különösen fontos ez egy olyan országban, amely a legfrissebb kutatások szerint a legkisebb társadalmi mobilitást biztosítja az egész Európai Unióban! Ennek finanszírozására progresszív adórendszer szükséges. Azaz fizessenek a gazdagok, de Botka szlogenje automatikusan maga után vonja a kérdést: kik is azok a gazdagok? Csak az oligarchák? Vagy a pár százezret keresők is? Erre a kérdésre a szocialistáknak kész válaszai kellene legyenek, de egyelőre nem látjuk őket.

Próbáljuk meg tehát megválaszolni a kérdést helyettük. Induljunk ki abból, hogy milyen finanszírozás szükséges az igazságos társadalom, a társadalmi mobilitás, a jól képzett és egészséges középosztállyal versengő társadalom biztosításához Magyarországon. Számításaink szerint évente a GDP majdnem 20 százaléka hiányzik a legfontosabb humántőke-fejlesztő alrendszerek finanszírozásához. Ha csak a nyugat-európai jóléti államok szintjét szeretnénk elérni, akkor az EU statisztikai szolgálata szerint Magyarországon nagyságrendileg a következőkre kellene többet költeni nemzeti össztermékünk (GDP) arányában:

• oktatás 2 százalék,

• egészségügy 3-5 százalék,

• az álláskeresők, veszélyeztetett munkakörűek átképzése 1 százalék (ezt az értelmetlen, embertelen, mobilitást gátoló és költségvetési pénzeket felemésztő közmunka megszüntetésével, annak mai keretéből nagyságrendileg finanszírozni lehetne),

• szociális védelem 9-10 százalék (bár ennek a kategóriának belső tartalmát részletesebben érdemes tárgyalni, hiszen míg mondjuk a létminimum alatti nyugdíjak mindenképpen elfogadhatatlanok, addig más juttatások talán nem ennyire égetőek),

• közösségi közlekedés évi 2-3 százalék (csak a MÁV rendbetétele szakértők szerint nagyságrendileg 3000 milliárd forintos tétel lenne - a közösségi közlekedés rendbetétele azért rendkívül fontos, mivel az ország számos részén ennek elégtelensége miatt nem megoldott a munkába járás).

A valóságban viszont Magyarországnak valószínűleg a nyugati jóléti államoknál nagyobb arányban kellene költenie ezekre a területekre, ha fel akar zárkózni, mert a magyar társadalom képzettségi szintje, nyelvtudása, egészségi állapota, közlekedési infrastruktúrája rosszabb, mint azoké. De ezt a kérdést most tegyük félre, induljunk ki csak abból, hogy egy magyar szociáldemokrata mozgalom el kívánja érni a nyugati jóléti államok finanszírozási szintjét. Egy neoliberális közgazdász természetesen ennél kevesebbet akarna költeni, de ezt is tegyük félre, hiszen mi most egy valódi magyar jóléti államot működtetni kívánó érdemi baloldali politikus költségvetésének alapvonalain morfondírozunk. Aki abban hisz, hogy míg a magyar háztartások négyötöde tudvalevőleg semmilyen megtakarításra nem képes, addig az ország humántőke állományát állami újraelosztás nélküli, csupán magán forrásokból fogjuk megoldani, az egy alternatív valóságban él.

Mindenesetre elmondható, hogy az éves extra finanszírozási igény hatalmas. Ha a 34 000 milliárdhoz közeli magyar GDP 15 százalékával számolunk, akkor is 5100 milliárdos évente. (Nyilvánvaló, hogy önmagában több pénzzel nem lehet jobb állami alrendszereket létrehozni, ehhez ezen állami szolgáltatások belső működését is rendbe kell rakni. Az is világos azonban, hogy kevés pénzből lehetetlen jó alrendszereket működtetni.) Ez természetesen nem jelentheti azt, hogy a jelenlegi EU átlag közeli újraelosztási rátát ennyivel kellene vagy lehetne emelni. Nyilván előbb meg kell keresni, hogy milyen tételektől lehet megszabadulni a kiadási oldalon. Megszorításról szó sem lehet, a humán tőkébe való beruházás tételeit nem szabad ennél lejjebb engedni, hiszen ezek csak rövid távon jelentenek jelentős kiadást, középtávon azonban érdemben megtérülnek! A nyolcvanas évek óta tartó pilótajátékszerű megszorítósdinak véget kell vetni, hiszen a termelékenységbe történő beruházások nélkül Magyarország évtizedek óta csak külső forrásokból (külföldi működő tőke, EU források) működőképes. De mindez megmutatja, milyen botrányosak az Orbán kormány irtózatos mértékű felesleges és presztízskiadásai, miközben a kulcsfontosságú alrendszerek alulfinanszírozottak. Kérdés azonban, hogy csupán ezen nem beruházó jellegű kiadások megszüntetésével mennyit lehetne megspórolni.

A fent említett összfinanszírozási igény tehát nagyságrendileg magasabb, mint az a 300 milliárd, amelyet Botka eddigi megszólalásai alapján elő szeretne teremteni. 5100 milliárd forint rengeteg pénz, igen jelentős extra összegeket kellene előteremtenie az államnak. Ez részben lehetséges lenne a felesleges kiadások megspórolásával:

• a magyar állam 2-3 százalékponttal többet költ saját működésére, mint a nyugat-európai jóléti államok

• a magyar állam nyilvánvalóan tele van luxuskiadásokkal (stadionok, múzeum- és várépítések) illetve magáncégek (bankok, energetikai cégek, multik) állami támogatásaival (ezeken jelentősen lehetne spórolni, de külön összesítést igényelne a volumenük).

Egyesek szerint az igazságosabb közteherviselésnek a rohamos sebességgel, kormányzati hátszéllel meggazdagodott oligarchák megadóztatására kellene korlátozódnia, abból megoldható lenne. Tekintsünk most el attól, hogy a nagyobb politikai pártok mindegyike kapcsolódik oligarchákhoz, némelyeket konkrétan oligarchák vezetnek, azaz kétséges, hogy egy valódi „oligarcha elszámoltatásra” mekkora lenne az esély Magyarországon, hiszen a kilencvenes évek zavaros privatizációs folyamatáig kellene visszamennünk ezzel. Ez politikai probléma, s már az igazságos közteherviselés igénye is eleve merész gondolat. Nézzük meg, mennyire lehetséges a szociáldemokratáknak csupán az oligarchák megadóztatásából finanszírozni egy jóléti államot Magyarországon!

A Korrupciókutató Intézet budapesti közbeszerzésekkel kapcsolatos kutatása jó kiindulópont lehet ehhez. A magyar (EU és hazai forrásból finanszírozott) közbeszerzési piac az elmúlt években nagyságrendileg évente átlag 2000 milliárd körül volt. Ennek a korrupciókutatók szerint évente körülbelül 5 százalékát viszik el a tényfeltáró sajtóban kormányközeliként kezelt cégek (Mészáros-Garancsi-Tiborcz-Simicska érdekkör, változó belső összetételben). Mindez a mintegy 34 000 milliárdos magyar GDP-hez mérten. Ez azt jelenti, hogy csupán a tényfeltáró sajtó által rendszeresen nyomon követett oligarchák megadóztatásával nem lehetne finanszírozni a magyar jóléti államot. Közismert módon még a legsikeresebb magyar vállalkozó, Mészáros Lőrinc vagyona is „csak” 100 milliárddal növekszik évente, ez pedig messze kisebb nagyságrend, mint a költségvetési finanszírozási szükséglete. Ha ehhez még hozzáadjuk az MNB, az Eximbank és hasonló intézmények körül rosszul felhasznált pénzeket, akkor is csak a GDP maximum 4-5 százalékánál tartunk. A finanszírozási igény pedig – szögezzük ezt le még egyszer – legalább 15 százalék évente!

Ugyanakkor az is világosan látszik, hogy a személyi jövedelemadó sávjainak változtatása is kevés erre a jelenlegi bérszínvonal mellett. A 2017-es évben például az állam teljes tervezett szja-bevétele nem lesz több 1792 milliárd forintnál. E befizetések duplája sem lenne tehát elég a rejtvény feloldására, főleg úgy nem, hogy egy progresszív adórendszerben a minimálbérnek adómentesnek kellene lennie, amivel az állam adóbevételektől esne el.

Kiket adóztatna Botka elmondása szerint? Azokat, akiknek 1 milliónál nagyobb a havi jövedelme, akiknek 100 milliónál több a vagyona, és akiknek 100 hektárnál több földje van. Valószínűleg jó nyomon jár. Ha a száz leggazdagabb magyar vagyonát nézzük, ez 2002 és 2017 között 632 milliárdról 3380 milliárdra emelkedett, azaz több mint megötszöröződött. Ugyanezen idő alatt a többi magyar vagyona alig nőtt, a társadalmi mobilitásban pedig az utolsók vagyunk az egész Európai Unióban. Azaz egyértelműen látható, hogy a legvagyonosabbaknál van igazán adóztatható tartalék. Nyilván ez sem finanszírozza a teljes beruházási igényt a humántőke fejlesztésére, ám ez egyértelműen adóztatható kör.

Áll tehát Botka tézise: adózzanak a gazdagok! A középrétegeket azonban igen hamar meg kéne nyugtatnia egy részletes programmal, hogy nem rájuk gondolt.

Az viszont világosan látszik, hogy a bérek általános színvonalának emelése nélkül nincs valódi megoldás a szükséges állami funkciók finanszírozására. Sem a háztartások, sem az állam működése nem biztosítható a jelenlegi jövedelmi szinten.

Pogátsa Zoltán

Lájkoljon minket a Facebook-on is!