Előző
Következő
új cikk

Sport

Egy pontra a Real a bajnoki aranytól

Népszava|2017. máj 19. 05:52
[A+ A-]

A Real Madrid öt év után ünnepelhet ismét bajnoki címet FOTÓ: OCTAVIO PASSOS/GETTY IMAGES

Igencsak próbára teszi a labdarúgással foglalkozó statisztikusokat Cristiano Ronaldo. A Real Madrid portugál gólvágója ugyanis szinte minden héten megdönt valamilyen rekordot.

Szerda este, a királyi gárda elmaradt bajnoki mérkőzésén, a Celta Vigo otthonában két újabb gólt ért el, ezzel az öt legrangosabb európai bajnokság történetének legeredményesebb gólvágója lett. Mindössze 10 perc után megszerezte 367 találatát: ballal suhintott a jobb felsőbe. Ezzel megelőzte az egykori angol válogatott Jimmy Greavest, majd a második félidőben még egyszer eredményes volt. Az idei bajnokságban már sokszor leírt 32 éves CR utolsó öt meccsén 13-szor talált a hálóba. (Ennyi találattal a magyar NB I-ben holtversenyben az élre kerülhetne.)

Ronaldo újabb rekordjánál azonban sokkal fontosabb volt a Real 4-1-es győzelme, hiszen ez azt jelenti: egy fordulóval a bajnokság vége előtt a fővárosiak három ponttal állnak az élen az FC Barcelona előtt, így 2012, öt esztendő után minden esélyük megvan arra, hogy megnyerjék a La Ligát. „Ezúttal is láthattuk, hogy a csapat fizikai és pszichés állapota egyenesen kiváló” – lelkendezett a vendégek trénere, Zinédine Zidane. A Celtának esélye sem volt a Real ellen. S bár a vigóiak 2-1-re szépíteni tudtak 10 emberrel a 69. percben, Benzema gyorsan visszaállította a kétgólos különbséget, a végén pedig Toni Kroos talált a hálóba.

Az, hogy melyik csapat lesz a spanyol bajnok, vasárnap este 10 óra táján dől el. A Barcelona 20 órától az Eibart látja vendégül, a Real pedig ugyanebben az időben a Málaga vendégeként lép pályára. A madridiaknak egy pont is elég lenne a bajnoki címhez.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!