Előző
Következő
új cikk

Gazdaság

Oda a szőlő - Egymilliárd forintnyi kár, húsz perc alatt

nepszava.hu|2017. máj 19. 10:49
[A+ A-]

Húsz perc alatt okozott egymilliárd forintnyi kárt a Mátrai borvidék borászainak a múlt heti jégeső - írta a Piac és Profit. A jég mintegy 1500 hektárnyi ültetvényt érintett, ezeken a területeken a kár 90 százalékos

A gazdasági szakportálnak Ludányi József borász úgy nyilatkozott, a szőlő ugyan túléli a katasztrófát, de mivel mellékrügyekről hoz új hajtásokat, és ezekből kell a jövő évi szárvesszőket metszeni, a károsult területen a 2018-as termés is csak a fele lesz a szokásosnak. "A jég mindig kétéves történet" - mondta.

A borász ugyanakkor hozzátette, a jégkár nem olyan, mint egy túl csapadékos augusztus vagy egy hűvös szeptember: a megmaradt szőlő akár nagyon jó évjáratot is adhat. „Csakhogy nem ugyanazon az áron” - hívta fel a figyelmet. A károsult gazdák ugyanis ilyenkor szőlőfelvásárlásba kezdenek, hiszen szeretnék kielégíteni bejáratott fogyasztóik és kereskedőik igényeit.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!