Előző
Következő
új cikk

Belföld

Költségvetés - "Igazságtalanság és korrupció"

nepszava.hu|2017. máj 19. 12:14
[A+ A-]

Az MSZP a 2018-as költségvetés egyészségügyi fejezetét is az igazságtalanság és a korrupció költségvetésének tartja, és mintegy 237 milliárd forintos átcsoportosítást javasol például a háziorvosok és a mentősök munkájának segítésére - tájékoztat az MTI.

Szakács László, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese pénteken Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, beismerő vallomásként is lehet tekinteni a jövő évi büdzsére, mert az megmutatja, mit tart fontosnak a kormány. Amire költ, azt fontosnak tartja. Példaként hozta fel, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának fejezetében jövőre 3,4 milliárd forint lesz hat budapesti futballcsapat működési támogatására, míg a vakok és gyengénlátók támogatására 60 millió forint. A Magyar Sport Háza 266 millió forintot, a Vöröskereszt 100 millió forintot kap; sportági fejlesztési koncepciók megvalósítására több mint 11 milliárd forintot, míg a rákbetegek országos szövetségének támogatására 20 millió forintot fordítanak.

Szakács László szerint azért lehet a korrupció költségvetésének is nevezni a jövő évit, mert az egészségügy területén is van infrastrukturális fejlesztésekre 26 milliárd forint, de nem mondják meg mire, ez pedig a korrupció melegágya. Éppen annyival, 102 milliárd forinttal emelik meg a jövő évi egészségügyi költségvetést, mint amennyit minden évben utólag odaadtak az adósságok rendezésére.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!