Előző
Következő
új cikk

Belföld

Balog Zoltán hagymázas "Európa-álma"

nepszava.hu|2017. máj 19. 13:23
[A+ A-]

Amit az emberminiszter mondott, abban nyilván szerepet játszott az is, hogy hol mondta, de akkor is. Olyan Európát szeretnénk, amelyben a lengyel és a magyar családok ereje adja Európának az erejét - ezt mondta Balog Zoltán Varsóban, a Magyar szerelem című, a lengyelországi magyar évad egyik záróeseményeként rendezett néprajzi kiállítás megnyitóján. Hogy a többi, a vágyak szerint erőtlenné váló európai népecske, mondjuk, mint a francia, vagy a német, mit szól ehhez, arról egyelőre nincs információnk. 

A beszéd folytatódott persze, így újabb balogzoltániádákkal gazdagodhatunk:  

Ha a szerelem megnyilvánulásairól beszélünk, igazából saját identitásunkról van szó - adott választ magabiztosan az évszázadok  óta húzódó kétségekre ( vajh', mi is a szerelem?)  Balog Zoltán, kiemelve a népi kultúra, ezen belül a házasságkötési szokások szerepét a magyar nemzeti kultúra megőrzésében.

Erre a hagyományra, identitásunk lényegére, a család fontosságára gondolunk vissza a 21. században is, amikor  lengyel és a magyar családpolitikát próbálunk összekapcsolni és szövetségessé tenni Európán belül - fejtette ki.

Balog szerint ha a lengyelek és magyarok szövetségesek abban, hogy végül létrejöjjön az az Európa, amelynek e két nép családjainak ereje adja az erejét (?)  az nemcsak egy szociálpolitikai, hanem egy súlyos értékbeli kérdés.

Utalva a kiállításmegnyitón szintén részt vevő lengyel kormányfő-helyettes és kulturális miniszter, Piotr Glinski beszédére a népszokások változásairól, metamorfózisáról, a magyar emberi erőforrások miniszter azt is mondta: ha van ilyen változás, bízzunk benne, hogy Európa egyszer vissza fog térni a családi értékekhez egy újabb metamorfózissal.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!