Előző
Következő
új cikk

Belföld

13. havi nyugdíj - Az MSZP benyújtotta a javaslatát

MTI|2017. máj 19. 15:00
[A+ A-]

FOTÓ: Népszava

Az MSZP benyújtotta a jövő évi költségvetéshez a 13. havi nyugdíj bevezetéséről szóló javaslatot, az intézkedés költsége 272,5 milliárd forint lenne - közölte az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Korózs Lajos, aki az Országgyűlés népjóléti bizottságának alelnöke is, azt mondta, az MSZP nem megy el szó nélkül amellett, hogy ma Magyarországon emberek százezrei élnek nyomorban. Hozzátette: ma több mint 71 ezer ember van, akinek az öregségi nyugdíja nem éri el az 50 ezer forintot, 148 ezren vannak azok, akiknek a nyugellátása nem éri el az 50 ezer forintot és 331 ezernél több ember van, akinek a különböző járadéka nem éri el az 50 ezer forintot.

Korózs Lajos a 13. havi nyugdíj fedezetével kapcsolatban azon véleményének adott hangot, hogy nem lehet "bázisszemlélet" vagy "maradványelv" alapján gondolkodni a költségvetésről, vagyis nem lehet, hogy csak az szerepeljen a büdzsében, amely már tavaly is benne volt. Hozzátette: a jelenlegi struktúrában is van fedezet a 13. havi nyugdíjra. Kifejtette: a napokban derült ki, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 637 milliárd forint adótartozást engedett el, az Eximbanknak a keleti nyitásra több száz milliárd forintot biztosítanak, Rogán Antal minisztériuma több mint 20 milliárd forintot költhet el. Tízmilliárdok jutnak kisvasútra, lőtérépítésre, a Miniszterelnökség Várba költözésére több mint 200 milliárd lesz - sorolta.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!