Előző
Következő
új cikk

Sport

Páros kézirangadó dönt az elsőségről

Népszava|2017. máj 20. 05:58
[A+ A-]

Két mérkőzésen dől el a Veszprém–Szeged rivalizálás. MTI FOTÓ: Bodnár Boglárka

A férfi kézilabda Bajnokok Ligája júniusi négyes döntőjére készülő Telekom Veszprém otthonában szombat délután (15.45, tv.: M4 Sport) rendezik a 2016/2017-es magyar bajnokság döntőjének első mérkőzését. A végső győzelem sorsa ugyanakkor valószínűbb, hogy az alapszakaszt az egymás elleni eredménynek köszönhetően megnyerő MOL-Pick Szeged csarnokában szerdán sorra kerülő visszavágón dől el.

Zubai Szabolcs, a bajnoki elsőséget legutóbb 2007 tavaszán ünneplő Tisza-parti klub honlapján elmondta, hogy az alapszakasz megnyerésére részsikerként tekintenek, ami erőt ad nekik. „Ez most egy olyan párharc lesz, amilyet a Bajnokok Ligájában a kieséses szakaszban vívtunk. Az mindenképpen kedvező, hogy a második meccs lesz Szegeden. Kőkeményen dolgozunk, minden apró részletre felkészülünk, a célunk az aranyérem megszerzése. A csapat és a közönség is nagyon megérdemli már a sikert” – vélekedett a tapasztalt beálló.

A felek negyedszer csapnak össze az idényben, másodszor a Veszprém Arénában: tavaly ősszel otthonában nyert a Szeged, tavasszal viszont kétszer is – például a Magyar Kupa debreceni döntőjében 23-22-re – a 25. bajnoki elsőségére hajtó Veszprém.

„Minden szezonban egyre nehezebb nyerni a Szeged ellen. Mikor elkezdtem itt dolgozni, volt rájátszás, de idén már nincs, csak oda-vissza játszunk egymással, és a második meccs Szegeden lesz. Minden évben egyre nehezebb a dolgunk. A kulcs, ami felénk billentheti a mérleg nyelvét, az a támadás lesz. Ha a két meccsen jól támadunk, akkor nagyobbak lesznek az esélyeink a bajnoki címre” – nyilatkozta a handballveszprem.hu oldalnak a bakonyi klubtól az idény végén távozó Xavier Sabaté vezetőedző, aki így a nagy rivális ellen irányítja utoljára a Veszprémet hazai pályán.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!