Előző
Következő
új cikk

Külföld

Donald Trump árnyéka

Népszava|2017. máj 20. 05:41
[A+ A-]

Donald Trump cáfolta, hogy le akarta állítani a vizsgálatokat. FOTÓ: Reuters, Kevin Lamarque

Donald Trump tegnap indult első külföldi körútjára, de a kormányzata ellen folyó vizsgálatok árnyéka végig fogja kísérni.

Washingtonban megoszlanak a vélemények, hogy az igazságügyi tárca döntése különleges ügyész kinevezéséről súlyosbítja-e az amerikai elnök és emberei helyzetét. Robert Muellert, aki 2001-től 2003-ig állt a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) élén republikánusok és demokraták egyaránt elismerik. A demokraták azonban attól tartanak, hogy az FBI-nyomozás háttérbe szoríthatja a párhuzamosan folyó kongresszusi vizsgálatokat, s továbbra is indokoltnak látnák független nyomozás lefolytatását.

Rod Rosenstein, az igazságügyi tárca helyettes vezetője, aki Mueller kinevezéséről döntött, csütörtökön a szenátus, pénteken a képviselőház tagjait tájékoztatta zárt ajtók mögött az FBI-vizsgálatról, amelynek célja megállapítani, hogy Oroszország beavatkozott-e az amerikai választási kampányba, s a Trump-kampány emberei összejátszottak-e Moszkvával. A The Hill capitoliumi lap szerint Rosenstein két fontos megállapítást tett, egyrészt bejelentette, hogy bűnügyi vizsgálat folyik, azaz felelősségrevonásokra is sor kerülhet. A helyettes tárcavezető másfelől megerősítette, hogy nem az ő levele nyomán döntött Donald Trump az FBI-igazgató, James Comey menesztéséről, az elnök ezt már azelőtt elhatározta, hogy felkérték volna őt, írja meg levelét a leváltás jogi alátámasztásáról.

Donald Trumpot csütörtökön, Manuel Santos kolumbiai elnökkel közös sajtóértekezletén megkérdezték, hogy kérte-e Comeyt a nemzetbiztonsági tanácsadója, Michael Flynn elleni vizsgálat leállítására. Trump rövid úton elintézte választ a kérdésre, amely az elnöki poszt sorsát befolyásolhatja. „Nem, nem, következő kérdést!” Ennyit mondott. Azaz cáfolta a menesztett FBI-főnök állítását.

Trump és Comey február 14-i beszélgetésének átiratát kikérte a szenátus felügyeleti bizottsága, korábbi találkozóik dokumentumaival együtt. Ha Trump valóban a vizsgálat leállítását sürgette, akkor az igazságszolgáltatás akadályozásával vádolhatják meg. A Fehér Ház nem nyilatkozik arról, hogy készült-e hangfelvétel az Ovális Irodában zajlott megbeszélésről. Trump a különleges ügyész kinevezésének hírére úgy reagált, hogy „boszorkányüldözés” folyik kormányzata ellen, később azt mondta, hogy a vizsgálatok ártanak az Egyesült Államoknak.

A Fehér Ház közben keresi az FBI új igazgatóját. Trump megerősítette, hogy a fő esélyesek között van Joe Lieberman volt szenátor, aki John Kerry demokrata elnökjelölt alelnökjelölt-párja volt a 2004-es elnökválasztáson. Lieberman kinevezésének nem örülnek annyira a demokraták, az egykori demokrata politikus 2000-ben függetlennek nyilvánította magát, s 2008-ban pedig John McCaint támogatta Barack Obamával szemben.

Kilenc napos körút
Trump külföldi körútjának első állomása a muszlim világ egyik vezető hatalma, Szaúd-Arábia. Rijádban „kiterítik a vörös szőnyeget” az amerikai elnök elé, annak ellenére, hogy Trump előbb hét, utóbb hat muszlim államot érintő beutazási tilalom meghirdetésével kezdte elnöki ténykedését. A szaúdiak a Barack Obama idejében feszült kapcsolatok újraindítását várják Trumptól, s a várakozások szerint 100 milliárd dolláros fegyverüzletet írnak alá. Az amerikai elnök szombaton tárgyal a szaúdi királlyal és a trónörökössel, majd a szíriai helyzetről tanácskozik az Öböl-menti Együttműködési Tanács tagjaival. Ebéden találkozik 56 arab és muszlim vezetővel, s az iszlám szélsőségesekkel szembeni fellépésről mond beszédet. Szaúd-Arábiából Izraelbe vezet az amerikai elnök útja, Trump ellátogat a Siratófalhoz, de nem ígéri, hogy áthelyezi az izraeli amerikai nagykövetséget Jeruzsálembe. A tárgyalásokra rányomhatja bélyegét, hogy Trump izraeli forrásból származó, szigorúan titkos hírszerzési információt adott át Oroszországnak, az elnök azóta telefonon beszélt Benjamin Netanjahu kormányfővel, de szóvivője szerint erről nem, csak a vizit logisztikai előkészületeiről beszéltek. Betlehemben találkozik Trump Mahmúd Abbásszal, a Palesztin Hatóság elnökével. Izraelből a Vatikánba utazik tovább az amerikai elnök, ahol Ferenc pápa fogadja audiencián Trumpot. Jövő csütörtökön, Brüsszelben kerül sor a NATO-csúcstalálkozóra, ahol a legtöbb európai szövetséges állam vezetője, köztük Orbán Viktor, először találkozik az új amerikai elnökkel. Trump az Európai Unió vezetőivel is tárgyal.

Elekes Éva

Lájkoljon minket a Facebook-on is!