Előző
Következő
új cikk

Kultúra

Nyolcvanévente le kell fordítani a klasszikusokat

Népszava|2017. jún 1. 05:47
[A+ A-]

Marcel Proust

Jancsó Júlia huszonhat éve foglalkozik Az eltűnt idő nyomában magyarításával. Csodálja, hogy e műveletlenségből erényt kovácsoló országban is olvassák.

A világirodalom gyöngyszemét, Az eltűnt idő nyomában-t fordította újra Jancsó Júlia műfordító. A múlt század elején elhunyt, francia Marcel Proust tudatregénye legutóbb tizenegy éve, a Magvető gondozásában jelent meg magyar nyelven, az újrafordított változatot pedig az Atlantisz Könyvkiadó a napokban jelentette meg. A hét részes regény első három kötete eddig egyetlen fordításban, Gyergyai Albert irodalomtudós átültetésében volt olvasható (az első kötet magyarul 1937-ben jelent meg). A négy további kötetet viszont Jancsó Júlia műfordításában jutott el az olvasókhoz.

A műfordító lapunk azon kérdésére, miszerint remegett-e a keze, amikor a francia irodalom legnagyobb magyar értője általa lefordított műhöz nyúlt, azt mondta, a kézremegés korszaka nem az újrafordítással járt, hanem a munka kezdetével, a Gyergyai-fordítás folytatásával. – Számolnom kellett azzal, hogy egy kultikus mű rajongói és kritikusai egyaránt bírálhatnak. Ezt a félelmet felülírta az a célkitűzés, hogy végre teljes egészében megjelenjen magyarul Az eltűnt idő nyomában – mesélte.

Aktuális
– A nagy művek bizonyos szempontból, bizonyos részleteikben mindig aktuálisak. A családtörténetek új virágkorát éljük, márpedig Proust a mikrokörnyezetek legérzékenyebb megfigyelője. Hihetetlenül sok mindent lát meg, a legapróbb benyomásokból is világokat bontakoztat ki, és gyilkos iróniája ellenére békét teremt. Csak remélni tudom, hogy az eldurvult, a műveletlenségből és a mások gyalázásából erényt faragó mai Magyarországon is akad olvasója, akit megragad. És hogy nem lesz bestseller? Nem is az a dolga – véli Jancsó.

Több szerző művének újrafordítását azzal szokták indokolni, hogy a szerző nyelvhasználata elavult és frissítésre vár, azonban Gyergyai fordítása cseppet sem tűnik porosnak, különösen akkor nem, ha figyelembe vesszük, hogy a mű cselekménye a 19-20. században játszódik. – Valóban nem beszélhetünk határozott elavulásról. De a nyelv és a fordítási elvárások sokat változtak az elmúlt nyolcvan évben. A pontosság ma már jóval komolyabb követelmény, mint korábban. A klasszikusok elkerülhetetlen sorsa az újrafordítás – mondta Jancsó. Sok olyan irodalombarát akad, akiknek a szemében az újrafordítás valami olyannak a meggyalázása, ami szent. Erre a kérdésre viszont műfordító nem tud kellő higgadtsággal válaszolni, így csak annyit mondott, az újrafordítás nem jelenti az előző földbe döngölését, akár leszólását.

Jancsó Júliát arról is kérdeztük, mennyi időt ölelt fel Proust regényfolyamának magyarítása. – Először a korábban nem fordított négy kötetet magyarítottam. Az újrafordított elsővel így most az ötödik olyan kötet kerül az olvasó kezébe, amely az én munkám. 1991 óta foglalkozom a Proust-ciklussal, de főállásban tanár vagyok, néha egyéb műveket is fordítok, így lassan haladok – emlékeztetett. Kíváncsiak voltunk arra is, milyen technikával s konkrétan hogyan vértezte fel magát a munkára: - Mindenekelőtt „össze kellett költöznöm” Prousttal. Ezt segítette, hogy már a szakdolgozatomat is Az eltűnt időből írtam. Próbálok hűséges lenni az eredeti szöveghez és annak zeneiségéhez, megőrzöm a mondatok híres katedrálisépítő szellemét – tette hozzá.

Az újrafordítás tanulságosabb, alázatra és önkritikára tanít, ezt is mondta a magyarító. Megkérdeztük Jancsó Júliától azt is, el tudja-e képzelni azt, hogy néhány évtized múlva az ő fordítását is aktualizálni fogják. - Biztos vagyok benne, és már előre tisztelem az utódok munkáját – jelentette ki.

A hét kötet sorsa
Az eltűnt idő nyomában hét kötetből áll, eredeti - francia - nyelven 1913 és 1927 között jelent meg, az első és a záró kötetet párhuzamosan írta Proust. Az utolsó három rész a rövid életű szerző halála után jelent meg. Magyarul 1937-ben jött ki az első kötet (Swann), 1938-ban a második (Bimbózó lányok árnyékában), mindkettőt Gyergyai Albert fordította. A harmadik magyarul 1981-ben jött (Guermantes-ék), ez is Gyergyai munkája, 1995-ben a negyedik (Szodoma és Gomorra), amelyet már Jancsó Júlia jegyzett.
Az ötödik (A fogoly lány) és a hatodik (Albertine nincs többé - a szökevény) viszonylag gyorsan követték egymást, és 2009-ben jelent meg a hetedik, befejező könyv, A megtalált idő. Most újra olvasható az első kötet, új mondatokkal. Kosztolányi Dezső a szépségről elmélkedve említi Proustot, elég frivol mondatban.
"Az a hiedelem megbukott, hogy a szépség tulajdonképpen az épség, a testi és szellemi egészség, s ép testben okvetlenül ép lélek lakik. Ha ez így volna, akkor labdarúgóbajnokaink vezethetnék az emberiséget. De a púpos Leopardinak, a sánta Byronnak, a nyavalyatörős Dosztojevszkijnek, az iszákos Poe-nak, a rögeszmés Tolsztojnak, az idegbajos Nietzschének, az asztmás Proustnak mégis többet köszönhetünk, mint nekik."



Mészáros Márton

Lájkoljon minket a Facebook-on is!