Előző
Következő
új cikk

Vélemény

Charles Gati: Kína vagy az özönvíz?

Népszava|2017. jún 7. 06:07
[A+ A-]

A világ egy része tapsolt, beleértve a Fehér Ház meghívott vendégeit. A párthű hallgatóság előtt Amerika elnöke lejáratta Amerikát, amikor az elmúlt héten csatlakozott a párizsi klímaegyezményt elutasító két országhoz - Szíriához és Nicaraguához. Trumpot nem érdekli, hogy a többi 195 ország mit csinál, környezetvédelmét Amerika a maga módján, egyedül kívánja kezelni. Az elnök ezúttal már nem tagadta, hogy egy globális időjárás és egyéb természeti változások közepette élünk, s a helyzet csak rosszabbodhat, de az együttműködést mégis elutasította. Túl drága és túl komplikált. Egy héttel korábban kiderült, hogy Trump a NATO-t sem kedveli. Az is túl drága. Kész átengedni a katonai-politikai szövetség vezetését a felkészületlen, de felelősségteljes országoknak, elsősorban Németországnak.

Ekkora szakadás még nem fordult elő a hetven éves transzatlanti szövetségben. Már-már ott tartunk, hogy Trump Amerikája a szuverenitás nevében elzárkózik a multilaterális megoldásoktól.

Engem nemcsak Trump politikája zavar, hanem a taps itthoni és külföldi híveitől is. Elsősorban külföldön túl sokan és túl korán ünneplik Amerika alkonyát. Van, aki egyszerűen azért, mert Amerika nagyhatalom, van, aki azért, mert lenézi az amerikaiakat (tanulatlan, nagyszájú, beképzelt nép, keverék, nem is igazi nemzet, mondják), van, aki hetven év után egyszerűen megunta a banánt.

Említsük meg röviden azt a nem egészen mellékes (de vitatható) kérdést, hogy mit csinált jól és mit csinált rosszul Amerika. Japán legyőzése után - a Szovjetunióval közreműködve – sikeres egyezményekkel megtiltotta a nukleáris fegyverek használatát. Tartós nemzetközi intézményeket hozott létre. Ám véres háborúkba is keveredett, amelyekből ritkán találta meg a kiutat. Összehasonlítva korábbi domináns hatalmakkal Rómától az angol birodalomig, Amerika jelest nem érdemel, alighanem inkább csak jót.

A kérdés, amit szinte mindenki elkerül: ki, vagy mi veszi át Amerika szerepét? Nem nehéz találgatni. Vagy jön egy kiszámíthatatlan, az egész világra kiterjedő káosz, a közel-keleti háborúk mintáján, vagy jön egy Kína által vezetett új világrend.

Ha Kína veszi át a stafétabotot, a világ repülőterein az angol exit helyett jöhet kínaiul a kijárat. A budapesti villamoson angolra már nem fordítanák le, hogy a következő megálló a Nyugati pályaudvar. És a Gundel étlapján a palacsinta szó alatt nem az lesz, hogy Hungarian pancake. Az Európai Unióban a két leginkább használt nyelv – a francia és a német – után a kínai lenne a harmadik befutó. Képzeljük el, hogy hány kínait kéne gyorsan importálni, akik nemcsak bírják a nyelvet, hanem tanítani is tudják?

Mindennél persze fontosabb az, hogy a mai demokráciák helyén puha diktatúrák nőnének fel, a mai illiberális rendszereket kemény diktatúrák váltanák fel. Államfők a pekingi, Tienanmen téri 1989-es vérengzés kivitelezőire emlékeznének, nem a bátor áldozatokra.

Sokan lesznek, akik visszasírják majd Amerikát.

Charles Gati politológus