Előző
Következő
új cikk

Szép szó

Alföldi: „Abszolút szerelem és szeretet van köztünk”

Népszava|2017. jún 10. 07:45
[A+ A-]

Fotó: Szalmás Péter

Jordán Tamásról, a neves színész-rendezőről, a botrányos szombathelyi színházigazgató választás főszereplőjéről pályatársak, kollégák, barátok, családtagok vallanak kollégánk, Balogh Gyula A Jordán-sztori / Egy színházi JELENSÉG című interjúkötetében, amely a Kossuth Kiadónál jelenik meg. Alföldi Róbert egyebek közt arról beszél, nem tud olyan példát, hogy vidéki városban kivonuljanak az emberek egy színházért. Részlet a Nemzeti Színház volt főigazgatójának interjújából.

- Több helyen elmondtad a véleményedet az elmúlt hetek, hónapok szombathelyi eseményeivel kapcsolatban. Most is Szombathelyen rendezel. Többször emlegettek téged is ebben a történetben.

- Én voltam az abszolút megkérdőjelezhetetlen negatív érv, hogy miért nem kell Jordán mandátumát meghosszabbítani.

- Amikor kiírták a pályázatot és elkezdődött az egész történet, akkor te gondoltad, hogy ez lesz a forgatókönyv, vagy egy kicsit meglepett?

- Engem a bénaságuk lepett meg kissé. Azt lehet érzékelni, hogy nem találtak embert a pályázaton. Egyébként minden lényegtelen volt számukra, csak az volt a fontos, hogy ne Jordán maradjon tovább. Csak nem találtak erre embert, illetve Dér Andrist találták meg, de szerintem ő ennél finomabb lelkű ember. Az is elgondolkodtató, és ez most egyáltalán nem értékítélet Dér Andrisról, sőt…, hogy miért mászik valaki egy ilyenbe bele. De ez legyen az ő dolga. Pontosan lehet tudni, és mindenki pontosan tudja, hogy kihez járt Dér Andris, hogy föl legyen készülve rendesen.

- Kihez?

- Vajon kihez?

- V. A.?

- Igen. Ezt lehet tudni, mindenki tudja. De ugyanakkor meg úgy gondolom, hogy a visszalépés tisztességes lépés volt tőle. Volt hozzá hisztéria, hogy őt megfenyegették. Aztán kiderült, hogy senkit nem fenyegettek meg. Azt lehetett tudni, hogy ők nem akarják Tamást. Milyen dolog az, hogy egy ilyen fellegvár még nem a miénk – gondolták. Iszonyúan szomorúnak és mocskosnak tartom a történetet. Azért tartom annak, mert mindenki belemászik ebbe akarva-akaratlanul, a nagy, gerinces macsók nem szavaznak, ami abszurdum. Szerintem, ha egy képviselő ilyen helyzetben nem szavaz, akkor alkalmatlan a munkájára. Mert azért van ott, hogy szavazzon.

- A jobbikos képviselőre gondolsz?

- Igen, a jobbikosra, aki a mérleg nyelve lett volna. Csak ez felelősségvállalás lett volna, hogy így vagy úgy szavaz. A történet azt is nagyon szépen megmutatta, hogy egyáltalán nem érdekli a hatalmat az, hogy az emberek mit szeretnének. Arra nem nagyon tudok példát, hogy vidéki városban kivonulnak az emberek egy színházért. Tudom, „ezt is Jordán szervezte, és fizetett az embereknek, és még Soros György is segített”. Sajnos már a látszatra sem adnak. Az a fajta hatalmi arrogancia és cinizmus, amit szerintem egyébként is lehet érzékelni, ennél a kis helyi történetnél is tetten érhető volt.

- És akkor mindegy, hogy kicsoda, hogy Jordánnak vagy Alföldinek hívják? Abszolút nem érdekli őket a személy?

- Szerintem a személy abszolút nem érdekli őket.

- Mármint hogy kivel csinálják ezt?

- Egyáltalán nem érdekes. Rossz oldalon áll. Jöjjön rá, hogy rossz oldalon áll. Teljesen mindegy, hogy mit csinált előtte, mennyire hiteles, mennyire tisztességgel végezte a munkáját, mennyire sikeres. Azon kívül, hogy „Alföldi is rendezett”, azt hiszem, más negatívum nem hangzott el a szombathelyi színházzal kapcsolatban. Azt sem gondolom egyébként, hogy ebben olyan nagyon benne lenne a nagypolitika. Szerintem ez a mi szakmánknak a mocska, hogy ez így történt.

- Ezt hogy érted?

- Nem gondolom, hogy a miniszterelnök ezzel foglalkozik. De még azt se, hogy a miniszter dönt egy ilyen ügyben.

- Hogyan kell azt érteni, hogy „a szakmánk mocska”?

- Még mindig van két szakmai szervezet, és akkor az egyik le akarja győzni a másikat. Azt mondogatják maguknak, hogy mi jövünk, meg nem mi jövünk, meg mit tudom én.

- A kulisszák mögötti csatákra gondolsz?

- Igen, a háborúra. Az is elhangzott, hogy megosztó a szombathelyi színház. Akik úgy gondolják, hogy nagyon megosztó, azok nem férnek be. Merthogy nem lehet jegyet kapni, merthogy telt házzal mennek az előadások, és a szombathelyi színház pár év alatt az egyik vezető vidéki színház lett. Az a szomorú ebben a történetben, hogy a lokálpatrióta hatalom erre nem büszke. Nem gondolom azt, hogy fölülről jött az ukáz, hogy mit kell csinálni. Ezért utaltam arra, hogy a szakmánk mocska.

- Ugyanakkor a „mocskon” túl voltak más jelek. A Nemzet Színészei, néhány társulat kiállt Tamás mellett. De számított ez bármit?

- Úgy tűnik, semmit. Hát erről beszélek.

- Ti ebben az időszakban is szorosan együtt dolgoztatok Tamással, sokszor találkoztatok. Mit tapasztaltál, ilyen stresszes időszakban hogyan viselkedik?

- Nem akarok nosztalgiázni, de teljesen ugyanazt láttam, amit magamon korábban. Utólag rólam is mondják, hogy naiv voltam. Tamásra is lehet mondani, hogy naiv volt. De szerintem teljesen normálisan működött. Nem omlott össze, teljesen erőre kapott, sőt kitört belőle a harcos. Mondtam neki, hogy azért most már nem kell mindennap félóránként nyilatkozni. De neki fontos volt, hogy tisztességgel végigcsinálja.

- Mernél jósolni az ügy végkimeneteléről?

- Jósolni? Szerintem nem fogja megkapni. Ezt az egy évet megkapta, de addig melóznak, amíg találnak valakit. Most mindenki azt mondja, hogy senki nem fog pályázni. Legyen így. De én ebben nem hiszek. Ez a fajta hatalmi arrogancia, ami nagyon látványos vereséget szenvedett, ezt nem fogja hagyni. Azt látjuk minden területen, hogy nem hagyják, hogy ne az legyen, amit ők akarnak. És minél inkább nem az lesz, amit akarnak, annál agresszívebbek és annál dühösebbek lesznek.

- Ti hogyan ismertétek meg egymást? Még a nemzeti színházbeli váltás előtt?

- A váltás előtti időszakban egyszer forgattunk, meg azért az ember tudta, hogy ki a Jordán Tamás. Meg hát remélem, hogy Jordán Tamás is tudta, hogy ki az Alföldi. De szorosabb viszonyunk nem volt. Az átadásnál kialakult egy sűrű kapcsolat. Volt pár hónap, amikor együtt kellett vezetni a Nemzetit, akkor ő végtelenül korrektnek és iszonyúan segítőkésznek bizonyult. (...)

- Tamás társa, Pap Kriszta mondta, hogy kései találkozás a tiétek, de annál intenzívebb.

- Igen, totál egymásra kattanás. Zimányi Zsófi kért föl engem, hogy rendezzem meg Az utolsó óra című kétszereplős darabot. És akkor arra gondoltam, legyen Jordán Freud. És a próbák alatt alakult ki nagyon őszinte és szoros barátság közöttünk. (...)

- Arról, hogy miért éppen Szombathelyet választotta, mit mondott?

- Sok időt töltött ott nyáron a Savaria Játékokon, és valahogy otthon érezte magát Szombathelyen, meg nem is volt ott színház, és ráadásul a város is nagyon szeretett volna saját társulatú, önálló színházat.

- Tamás is állandóan az újat keresi.

- Igen, de közben meg iszonyatosan kitartó. Van, aki egy vidéki városban összerak egy színházat, arra megvan az állami garancia, úgy-ahogy fölépítenek egy új épületet, időközben kiderül, hogy nem tudnak új épületet fölépíteni, és akkor nem az van, hogy föladja vagy megsértődik, hanem addig hajtja, amíg mégiscsak megvalósul.

- Tehát ebben komoly harcai voltak?

Igen. És ő nem adja fel. Nem is tudom, hogy láttam-e őt dühöngeni a mostani második önkormányzati közgyűlést kivéve, amikor egy kissé elszállt az agya.

- Amikor Esterházyt idézett?

- Igen, ott azt láttam, hogy majdnem robban. De azt is láttam, hogy még mindig hisz abban, hogy nincs olyan konfliktus, amit ne lehetne föloldani nyitottsággal vagy kommunikációval. (...)

- Volt olyan, akit ennyire elfogadtál az utóbbi tíz évben, mint Tamást?

- Nem. Ez tényleg nagy találkozás. Szoktam is mondani, hogyha másmilyen lenne, akkor biztos, hogy együtt élnénk.

- Komoly vallomás…

- De tényleg, abszolút szerelem és szeretet van köztünk. Jólesik megsimogatni. Csodás pasi. Egymás hülyeségeit is elfogadjuk. Tamás folyamatosan beszél. Létezik egy még a kaposvári időszakból származó sztori. Tamás gyakran ismételgeti ugyanazokat a történeteket, persze mindig egy kicsit másként mondja el őket. Egyszer állítólag Koltai Robi ezt megunta és annyit mondott, Tamás, most hat óra, ezt a történetet fél négykor már elmesélted. Előfordul, amikor a Rózsavölgyiben egymásra nézünk, mi is tapasztalunk hasonló ismétlődést. Tamás meg is kérdezi tőlem ilyenkor: fél négy? Én annyit válaszolok, igen, Tamás, fél négy. Egyébként az is elképesztő, hogy mindig tele van tervekkel. És nem olyan tervekkel, amelyek az ő karrierjét egyengetik. Állandóan közösséget épít.

- Jó, de azért ezt már te is megengedőbb iróniával nézed.

- Rá szoktam szólni, hogy ezt azonnal hagyd abba, engem egyáltalán nem érdekel. Nagyon fáj neki, hogy nem lett a Nemzet Színésze. Azt hiszem, ez az egyetlenegy dolog fáj neki. Jogosan. De annyira aktív, hogy szerintem egyáltalán senki nem gondol arra, hogy ő egy 74 éves ember. De ez fáj neki.

- Lehet, hogy a Nemzet Színészei sem gondoltak rá, de ez azért változhat.

- Ez az egyetlen dolog, ami az elmúlt évek alatt arról szólt, hogy „én”. De most is minden nap bemegy Törőcsik Marihoz a kórházba, vagy hívja, vagy engem hív, hogy hívd már föl Marit. Tényleg egy tyúkapó, vagy nem is tudom, micsoda.

- És nagyon természetesen csinálja.

- Ebben nincs semmi macher. Szerintem van, aki kicsit bolondnak vagy hülyének nézi emiatt.

- Színházi emberek?

- Biztos van, aki nem annyira megbocsátóan néz rá emiatt.

- Te nem is csalódtál benne soha?

- Tamásban csalódtam-e? Soha! És szerintem nem is fogok. Nem tudom elképzelni, hogy csalódjak benne.

(A kötetet Pécsen a POSZT-on a Cooltour Caféban - Király utca 26. -, június 15-én, csütörtökön 16.00 órakor mutatják be a szerző és néhány interjúalanya részvételével)

Balogh Gyula

Lájkoljon minket a Facebook-on is!