Előző
Következő
új cikk

Sport

Nincs más lehetőség - Gólt kell rúgnia a válogatottnak Andorrában

Népszava|2017. jún 9. 05:51
[A+ A-]

FOTÓ: PROFIMEDIA ALAMY/SZIRTESI LÁSZLÓ

Andorrában, világbajnoki-kvalifikációs mérkőzésen javíthat ma a magyar labdarúgó-válogatott. Magyarország az első idei győzelmére hajt.

Egy éve ilyenkor minden más volt. Noha június első napjaiban 2016-ban is sima vereséget szenvedett Bernd Storck csapata (0-2 Németországban), az ország már a közelgő labdarúgó Európa-bajnokságra készült, amely aztán a várakozáson felüli eredmények okán sokaknak újra visszaadta a magyar futballba fektetett hitet.

Most nincsen „csodavárás”, kivált a márciusi, Portugáliában elszenvedett háromgólos vereség és a hétfői, Oroszország elleni lehangoló hazai zakó után. Az idei fellépései alapján még rúgott gól nélkül álló nemzeti együttes a budapesti 0-3 másnapján, kedden elutazott Andorrába, ahol azóta „csendben” készül – műfüvön, hiszen ilyen talaj várja az együttest az alig 80 ezer fő lakossággal rendelkező hercegség nemzeti arénájában is.

„A győzelem a legfontosabb. Idegenben, Andorra ellen nem olyan könnyű a csapatok helyzete, mint azt az emberek többsége gondolja, nyilván a körülmények miatt sem – utalt a borításra a Népszavának nyilatkozó Gulácsi Péter, a magyarok kapusa az oroszok elleni mérkőzés után. – Remek volna, ha már az elején gólt tudnánk szerezni, hiszen akkor valószínűleg kicsit megnyílnak a hazaiak. Semmiképpen sem számítok könnyű mérkőzésre – tette hozzá.

Hogy előbb vagy utóbb érkezik-e a magyar gól, az nyilván csak a játékosok és a szurkolók lélektana miatt nem mindegy, egyébként egyértelműen kijelenthető: jönnie kell, hiszen muszáj győzni a „futballtörpék” közé sorolt, a selejtezőcsoportban sereghajtó válogatott otthonában. Fogózkodót jelenthet, hogy az utóbbi években ez háromszor már sikerült: 2012 szeptemberében, idegenben 5-0-ra, 2013 őszén, Magyarországon 2-0-ra, tavaly novemberben pedig ugyancsak hazai környezetben 4-0-ra nyert a magyar együttes.

A ma esti összecsapás egyik nagy kérdése: ezúttal ki fog gólt rúgni? Storck kerete támadóposzton meglehetősen megfogyatkozott az idény végére. A csatárok közül az orosz-meccs előtt a Ferencvároshoz igazoló Priskin Tamás az FTC-vezetőedző Thomas Doll kérésére maradt ki a keretből, amellyel sérülése miatt Szalai Ádám sem tudott elutazni Andorrába. A szövetségi kapitány most bánhatja igazán, hogy nem hívta meg az egyébként remek formának örvendő horvát gólkirályt, Futács Márkót vagy az Amerikai Egyesült Államokban eredményes Nikolics Nemanját, választási lehetősége ugyanis viszonylag szűkös: a német szakember olyan kevésbé rutinos labdarúgók közül választhat, mint az oroszok ellen bemutatkozó Balogh Norbert vagy éppen Eppel Márton. Vagy a további csapatrészekben bízhat.

„Péntekre jobban fel kell készülnünk, a helyzeteinket pedig értékesítenünk kell. Tétmérkőzés következik, tehát csak a győzelem elfogadható” – felelte a lapunk érdeklődésére válaszoló Eppel.

Szokatlan pályaborítás ide, idényvége és hiányzók oda: a siker jóformán kötelező.

A B-csoport programja

Péntek

Andorra–Magyarország 20.45 (tv.: M4 Sport)

Feröer-szigetek–Svájc 20.45

Lettország–Portugália 20.45 (tv.: Sport1)

Az állás

1.Svájc 5 5 0 0 10-3 15

2.Portugália 5 4 0 1 19-3 12

3.Magyarország 5 2 1 2 8-6 7

4.Feröer-szigetek 5 1 2 2 2-8 5

5.Andorra 5 0 1 4 1-13 1

Hatos Szabolcs

Lájkoljon minket a Facebook-on is!