Előző
Következő
új cikk

Kultúra

Van, ami a gegnél is fontosabb

Népszava|2017. jún 10. 05:45
[A+ A-]

A szlovák-magyar elsőfilmes rendező műve négy ország koprodukciója hat ország színészeivel. Menet közben új producert is kellett keresni. A szlovák filmintézet rugalmasabb a fiatalokkal.

Lírai univerzalitás jellemezni Kristóf György Out című művét, mely a Cannes-i filmfesztiválon debütált. A magyar kisebbségi koprodukcióban készült mű Ágoston, a munkáját épp elvesztő, ezek után Lettországban szerencsét próbáló munkásember sorsát mutatja be. A történetmesélés helyett inkább egy életérzést akart jellemezni az elsőfilmes direktor.

Mivel az Out elsőfilm, lapunk „miért éppen ezt” kérdésére Kristóf György elárulja, hogy személyes motivációk ihlették a művet. Ahogy fogalmaz, ő maga is egy nemzetközi karakter, hiszen kassai magyar, később lakott Miskolcon, Budapesten és Prágába is, de amikor a film forgatókönyvét írta, akkor épp Rigában élt. Persze, ő nem gazdasági bevándorlóként érkezett Lettországba, mint az Out főhőse, hanem egy szerelem miatt költözött.

– Egyértelműen olyan történetet szerettem volna elmesélni, amikor a főhős külföldön van és folyamatosan költöznie kell. A másik legfontosabb kérdés az volt, hogy az én vagy a szüleim generációjáról szóljon az Out – húzza alá Kristóf György, hozzátéve: édesapja is többször volt külföldön, ez nyilván kihatott az ő életére is, ezért is döntött az ő generációja mellett.

A történet főszereplőjét, Ágostont Terhes Sándor alakítja – ő már nagyon megérdemelt egy igazi főszerepet. Ahogy a rendezőtől megtudtuk, eleinte nem is erre a figurára castingolták a színészt, mivel amatőr szereplőt kerestek első körben. Méghozzá olyat szerettek volna találni, aki nagyon magas. A tervek szerint a film plusz abszurditása lett volna, hogy sosem láttuk volna a főszereplő fejét, mert „kilógott” volna a képből. De miután a rendező rájött, hogy ennél a gegnél sokkal fontosabb színészi feladatok várnak a főszereplőre, elkezdett színészekben gondolkodni.

Ezután szinte egyértelmű választás volt Terhes Sándor, mivel ahogy Kristóf György fogalmaz, ő volt az egyetlen, aki nem vitt bele a karakterbe felesleges drámát, illetve képes volt humort is belecsempészni az alakításába. Ez pedig elengedhetetlen feltétel volt a rendező szemében. Egyébként Terhes Sándor igen egyedi módon készült a szerepre: egy évvel a forgatás előtt Kristóf elvitte Lettországba, és elküldte a színészt azokba a városokba, ahol tudta, hogy forgatni fognak. Emellett kipróbálta magát egy halászhajón is. Sajnos ezekről a kalandokról nem készült werkfilm – pedig biztos érdekes lett volna...

– Taschler Andrea producerrel és a Mirage céggel kezdtük el fejleszteni a filmet, azonban Lovas Nándor és Réti Péter halála után az a döntés született, hogy bezárják a céget, így ez a futó projekt elkerült tőlük – emlékezik vissza Kristóf György rendező. Azt már Pusztai Ferenc koproducer teszi hozzá: már évekkel ezelőtt találkozott a filmtervvel a Midpoint nevű forgatókönyv fejlesztési workshopon, ahol konzulensként vett részt a rendezvényen. Így, amikor az Out új magyar producert keresett, Pusztai örömmel szállt be a produkcióba. Ekkor a forgatókönyv végleges verziója már kész volt, így „csak” a magyar finanszírozást és a gyártást kellett levezényelnie.

Toldi-film, újra és újra
Pusztai Ferenc nem adja fel. Többszörös kudarcélménye ellenére sem vetette el azt a szándékát, hogy Pálfi György nagyszabású és nagy költségvetésű filmje, a mindenki által várt és borítékolhatóan nagy nézőszámot produkáló Toldi végül valamikor mégis megvalósulhasson.
A filmtervet támogatta a Filmalap, majd a rendezővel kialakult szakmai viták után az intézmény visszavonta a korábban megítélt anyagi fedezetet. Pusztai szavai szerint van egy remek könyv, adott egy tehetséges rendező és remélhetőleg a finanszírozásért felelős emberek majd egyszer (újfent) úgy gondolják majd, hogy érdemes erre a projektre áldozni.

Az Out négy ország gyártásában készült hat ország színészeivel, Cannes-ban pedig szlovák színekben indult az Un certain regard versenyszekciójában. A szlovák filmalapnál létezik egy ösztöndíjrendszer, elsőfilmesek még producer nélkül is pályázhatnak, Kristóf György egy kétoldalas szinopszisra kapott hétezer eurót még 2012-ben, hogy írja meg a forgatókönyvet. Így alapvetés volt, hogy szlovák filmként indult el a produkció. Sőt, a fő szakmai döntéseket a szlovák producer hozta meg – még akkor is, ha ízig-vérig magyar filmnek tűnik az Out. (Az operatőr is magyar, Pohárnok Gergely személyében). Mindazonáltal, az is tény: a Magyar Nemzeti Filmalap nem túl gyakran támogat kisebbségi produkciókat. Így Pusztai legnagyobb feladata az intézmény meggyőzése volt. A producer szerint a folyamatban a nehézséget az okozta, hogy a magyar nemzeti finanszírozó intézménynek nincs külön rendszere kidolgozva a koprodukciókra. „Ez azonban csak bürokratikus akadály, és úgy gondolom idővel ez változni fog. Fontos, hogy visszakerüljünk az európai koprodukciók mezőnyébe” – húzta alá Pusztai Ferenc.

Nem mellékesen, az Out nemzetközisége megkérdőjelezhetetlen. Főszereplője magyar karakter, a dialógusok többsége orosz és inkább magyar nyelvű, mintsem szlovák. Kristóf György szerint ez a szlovák filmalapnál nem okozott semmiféle gondot, sőt, azok az újságírók, akik látták Cannes-ban, igen pozitívan reagáltak a filmre, arra azonban a rendező is nagyon kíváncsi, hogy a nagyközönség hogyan fogadja majd az Out-ot. Ám az, hogy Kristóf György soha nem fog érdektelen filmet forgatni, ebben már most biztosak vagyunk: következő filmje egy tánc-sci-fi-thriller kombináció lesz. „A mozgásszínházi hagyományokon alapuló táncfilmek általában lefilmezett koreográfiák, így túl absztraktok, ezt hollywoodi műfaji filmes elemekkel fogjuk majd ellenpontozni” – avatott be Kristóf György.

Infó

Out

rendező: Kristóf György

forgalmazza: Vertigo Média

Bemutató: június 15.

Csákvári Géza

Lájkoljon minket a Facebook-on is!