Előző
Következő
új cikk

Belföld

Orbánék nekiestek a Jobbiknak

MTI|2017. jún 10. 12:26
[A+ A-]

A Fidesz szerint eladta és korrupttá tette a Jobbikot a párt elnöke, Vona Gábor.

A kormánypárt a Jobbik szombati kongresszusára reagáló közleményében azt írta, a Jobbik-Simicska korrupció nemcsak a Jobbik korábbi nemzeti politikáját törölte le, hanem felveti a bűncselekmény és a tiltott pártfinanszírozás gyanúját is. Hozzátették, hogy Vona Gábor továbbra sem adott magyarázatot arra, a Jobbik valójában miből tud 2,5 milliárdos plakátkampányt finanszírozni, és mit ígért ezért cserébe Simicska Lajosnak.

Nem maradhat következmények nélkül a Jobbik antiszemita botránya

Nem maradhat következmények nélkül a Jobbik antiszemita botránya - jelentette ki a kormánypártok nevében Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője szombati sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Elmondta, sajtóhírek szerint Zagyva György Gyula, a Jobbik volt képviselője, "kampányarca" az egyik bírálóját és családját halálosan megfenyegette és többször lezsidózta írásban és telefonon keresztül is. A KDNP-s képviselő szerint felháborító, ami történt, nem volt még példa a magyar politika történetében ilyen durva antiszemita megnyilvánulásra, ezért a kormánynak állást kell foglalnia az ügyben.

Hangsúlyozta, hogy 2010 óta zéró tolerancia van az antiszemitizmussal szemben, zsidózni, őket fenyegetni nemcsak megengedhetetlen, hanem bűncselekmény is. Ami történt, az nem maradhat következmények nélkül - hangoztatta, hozzátéve: arra kérik a rendőrséget, hogy a leghatározottabban járjon el az ügyben és vizsgálja ki a történeteket. A kormánynak pedig szerintük állást kell foglalnia.

Kérdésre válaszolva Hollik István elmondta, véleménye szerint bűncselekmény történt, és a kormánynak el kell utasítania azt, ami történt.

Orbán is beszállt

A sajtótájékoztató után Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke azt közölte: Orbán Viktor miniszterelnök utasította a belügyminisztert, hogy "a jobbikos Zagyva György Gyula gyalázatos antiszemita fenyegetőzése kapcsán a törvény teljes szigorával lépjen fel". Felidézte, Orbán Viktor az Országgyűlésben több alkalommal is kifejtette, hogy Magyarországon az antiszemitizmussal szemben zéró tolerancia van.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!