Előző
Következő
új cikk

Sport

Magyar törpék Liliputban

Népszava|2017. jún 12. 05:51
[A+ A-]

Megalázva FOTÓ: FAF TWITTER

Gyalázatos hozzáállással, szégyenletes teljesítménnyel szenvedett 1-0-ás vereséget a magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezőn Andorrában. Bernd Storck szövetségi kapitány kijelentette, vállalja a felelősséget, mégsem mondott le.

Andorra után nagy bajban vannak azok, akik meggyőződésből állítják elő a jelenkori magyar futball nívójához pontosan passzoló ócska propagandát, s nem könnyebbülhetnek meg a szintén folytonosan lelkendező megélhetési agitátorok sem. Vagyis a szokottnál komorabbak – Bródy János telitalálatos szövegével – „a lelkes ostobák s a gyáván megalkuvók”.

Náluk rémesebb helyzetbe csak a hazai labdarúgás jutott.

Nem most: már több évtizede. Ám az utóbbi idők mélypontjai minősített esetek. Bizony többes számot kell használni, mert 2010, a második Orbán-kormány és az első Csányi-féle MLSZ-vezérkar hivatalba lépése óta ez már a második határtalan alászállás: Andorra előtt 2013 októberében, az 1-8-as hollandiai vb-selejtező idején is úgy tetszett, mintha a Kékestetőn magasodna a zöld béka ülepe. A kabinetet azért említem, mert az nyilvánította stratégiai ágazattá a sportot, ám a futballt illetően sem stratégia, sem ágazat nincs, elvégre az az ingoványos terület, amelynek korlátos reprezentánsai a spanyol negyed-ötödosztály szintjén mozgó andorrai amatőrökkel – pékkel, postással, villanyszerelővel – szemben is szörnyen szenvednek, aligha nevezhető valamire való szektornak.

Pedig évek óta ömlik bele az állami dohány. A látványsportok támogatására fordítható társaságiadó-kedvezményből eddig több mint 190 milliárd forint jutott a futballnak, s ehhez járul a stadionépítésekre szánt 400 milliárd. Csaknem 600 milliárd a semmiért. Mert – tessék csak figyelni – Andorra válogatottja eddig 141 hivatalos mérkőzést vívott, ezek közül mindössze ötöt nyert meg, tizenhármat döntetlennel zárt, és 123-at elveszített, miközben mínusz 342-es (40-382-es) gólkülönbséget produkált. Tétmeccsen különösen szerény a mérlege: a mini államba látogató törpe magyarok előtt csupán a macedónokat tudta felülmúlni (ugyancsak 1-0-ra).

Ezek után akadtak, akik idehaza analizálni kezdték a vb-selejtezőn történteket. Ám efféle elemzéseket csak Humbugisztánban készítenek, mert eleve nyilvánvaló, hogy mindennél többet mond az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hatáskörébe tartozó eredmény: Andorra–Magyarország 1-0. Amúgy ez a hétfőn vagy pénteken egyaránt csütörtököt mondó, frenetikus hatású potencianövelőért kiáltó nemzeti együttes negyedik egymást követő lenullázása a svédek elleni 0-2, valamint a portugáloktól és az oroszoktól elszenvedett 0-3 után. Pintér Attilát az északírek elleni 1-2 következtében kapásból kirúgták, pedig hát az az Üllői úti másfél óra már-már mennyország volt Andorrához képest, arról nem beszélve, hogy Lafferty és társai ugyanúgy a legjobb 16 közé kerültek a megemelt létszámú Európa-bajnokságon, akár honfitársaink. Pintér rapid elintézését alapul véve Storcknak sem lehet sok hátra magyar szövetségi kapitányként, s – köztünk szólva – az MLSZ-vezetőség önnön magát is lemondathatná, mert az elöljáróság semmivel sem mutat fel többet, mint Bese, Lang, Tóth Bence, az izgága Sallai Roland, a képességei alapján műbrazil, mégis honosított Vinicus vagy a modern idők hazai mesterlövésze, a két válogatott meccsen egyetlen egy gólt szerző, azt is sajátos módon a magyar hálóba küldő Eppel.

Itthon úton, útfélen szembeszökik a kormányreklám: „Magyarország erős és büszke európai ország.” A futballra vonatkoztatva ez egészen biztosan nem igaz, mert a labdarúgásban hallatlanul gyengék vagyunk, általában csak a szégyen jut nekünk, és közünk sincs a kontinenshez. Igaz, létezik rendkívüli és meghatalmazott külképviselőnk, ám az is pályán kívüli megbízott; hajdanán a pázsiton mozgott megannyi – s nem csupán kinevezett – labdarúgó-nagykövetünk.

Azóta akadt már liechtensteini 0-0, máltai 1-2, és most itt van ez a megint csak leleplező 0-1. A fejlődésről szóló szüntelen blablát egy ideig el kell felejteni. De ne legyen kétségünk felőle: visszajön az, sajnos, a valódi labdarúgással ellentétben. Marad nekünk a hanta és Andorra.

Így jutunk változatlanul undorról undorra.

Hegyi Iván írása a Népszavának

Lájkoljon minket a Facebook-on is!