Előző
Következő
új cikk

Külföld

Katar kiutat keres

Népszava|2017. jún 13. 08:24
[A+ A-]

Katar pénzügyminisztere, Ali Sarif al Emadi tegnap igyekezett megnyugtatni a piacokat, hogy a szomszédaival kialakult feszültség ellenére országa képes stabilizálni a gazdaságát.

Több térségbeli állam, így Szaúd-Arábia, Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein egy hete megszakította kapcsolatait a terrorizmus támogatásával vádolt katari monarchiával, leállították a légi- és tengeri közlekedést, s távozásra szólították fel a területükön élő katari állampolgárokat. E döntéssorozat súlyosan érintette az alig 11 ezer négyzetkilométeres állam gazdasági életét is, s komoly ellátási zavarokat idézett elő. Katart a szárazföldön át csak szaúdi területen keresztül lehet elérni, az emírség ezért új, vízi szállítási utak révén próbálja enyhíteni az elmúlt napok felvásárlási hullámával fokozott áruhiányt. Az al-Dzsazira hírtelevízió jelentése szerint átirányították a tengeri forgalmat, a szomszédos Emírségek kikerülésével, Omán érintésével érkeznek a konténerhajók az emírségbe. Az új járatok a katari Hamad, illetve az omani Sohar kikötőjét kapcsolják össze, hetente háromszor indul közvetlen járat. A politikai szövetségesnek számító Irán, valamint Törökország légiküldeményekkel igyekszik segíteni Katart.

Közben folytatódtak a diplomáciai erőfeszítések is. A France24 hírportál jelentése alapján Kuvait közvetítési kisérlete tűnik a legigéretesebbnek. „A kuvaiti külügyminiszter próbálkozását teljes mértékben támogatjuk, s párbeszéd útján szeretnénk megoldani ezt” (a válságot) – nyilatkozta tegnap Párizsban Mohammed bin Abdulrahman al-Thani katari külügyminiszter, miután francia kollégájával tárgyalt. Boris Johnson brit külügyminiszter, aki szintén tárgyalt Mohammeddel, felszólította Katar szomszédait, hogy enyhítsenek a blokádon. Az emírséget ugyanakkor arra intette, hogy vegye komolyan a szélsőségesek támogatásával kapcsolatos aggodalmakat.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!