Előző
Következő
új cikk

Külföld

Eurostat: Luxemburgban aranyélet, Magyarországon nyomor széle

MTI-információ|2017. jún 13. 12:03
[A+ A-]

Fotó: Tóth Gergő

Luxemburg volt az Európai Unió leggazdagabb tagállama tavaly is: vásárlóerő-paritáson számolva az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) és az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás (AIC) alapján is toronymagasan vezet a nyugat-európai nagyhercegség a 28 tagú közösségben.

Tavaly is Bulgária volt az unió legszegényebb országa, csakúgy mint az előző négy évben. Dacára az enyhe javulásnak Bulgária lemaradása óriási még a középmezőnyhöz képest is - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, által kiadott, a tavalyi előzetes adatokat tartalmazó jelentésből. A teljes lista itt található. 

Magyarország mindkét kategóriában (GDP, AIC) a lista utolsó negyedébe került. Az egy főre jutó GDP 1 százalékponttal csökkent az előző két évhez képest, az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás pedig nem változott. Az uniós átlag a 100 százalék, ehhez képest az euróövezetben az egy főre jutó hazai össztermék 105 százalék, az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás pedig 106 százalék volt tavaly. 

A lista utolsó hét helyén álló ország közül Lengyelországban az egy főre jutó GDP 69 százaléka volt az uniós átlagnak, majd Görögország és Magyarország jön egyaránt 67 százalékkal. A sereghajtó Lettországban 65, Horvátországban és Romániában egyaránt 59, Bulgáriában pedig 48 százalékra rúg ez az arány. Az egy főre jutó GDP ugyan gyakran használatos az országok jóléti szintjének mutatójaként, azonban nem feltétlenül alkalmas a háztartások életszínvonalának kifejezésére. Ez utóbbi célra jobban megfelel az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás. 

Az AIC-mutatót nézve is Luxemburg az első, az EU-s átlag 137 százalékával és Bulgária az utolsó az átlag 53 százalékával. A maradék öt ország csoportját Lettország vezeti 67 százalékkal, majd Magyarország és Románia következik egyaránt 63 százalékkal, Horvátország 59 százalékkal, végül pedig Bulgária 53 százalékkal.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!