Előző
Következő
új cikk

Kultúra

Jó, hát akkor itt fogunk élni

Népszava|2017. jún 15. 05:47
[A+ A-]

Manírtalan fiatal színészek a kifogástalan előadásban FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM

Gothár Péter kultuszfilmje ma is ugyanarról szól: a szülők alámerülnek és kibekkelnek, a fiúk menekülnének. Megáll az idő.

A Proscenion Drámaszínpad improvizatív alapokon nyugvó, az eredeti filmre mégis nagyban emlékeztető előadást visz gimnáziumi folyosókra. Legutóbb éppen az Apáczaiba. Az ELTE gyakorlóiskolája alapítása óta a versenyistállók közé tartozik, és a színlap tanúsága szerint éppen ez a Papnövelde utcai épület ihlette annak idején a forgatókönyvet, amely több nemzedéket tanított meg arra, hogy az élet legtöbbször kisbetűs. Rosszkedvünk tele volt ez a történet mindig is, mert senki sem szereti, ha egy rendező az orra alá dörgöli: megalkuvó vagy.

„Jó, hát akkor itt fogunk élni” – mondja az anya a film elején. Éppen mire megszokná a disszidensek és a megégett kommunisták és a rendszer ellenzékének hűlt helyét, az utóbbiak közül néhányan amnesztiával szabadulnak az 56-os börtönökből, újra kell gondolni a történelmet. A megtorlások után kényszerkonszolizálódó ország alámerülést és kibekkelést gyakorló felnőttjei nem tudják mire tanítani fiaikat. Hányat is írunk? 2017-et? Ugyan! Megáll az idő, ez itt 1963. novembere (a forradalom leverésének 7. évfordulója), a történet itt folytatódik, az egyre szaporodó kicsinyke – még éppen megköthető - kompromisszumok és a ragacsos presszóasztalok évtizedében. A forgatókönyvnek a maga idejében is kevés szüksége volt áthallásokra (elég volt bedobni Rajnákot iskolaigazgatónak, akinek a nevét mindenki ismerte a 80-as évek elején, lévén az ifipark rettegett vezetője). Egyértelművé vált a nézők számára a társadalmi betagozódás kényszere is, évtizedtől függetlenül.

Proscenion Drámaszínpad
Kati Gábor társulatvezető húsz évesen kezdett el egy diákszínjátszót irányítani. Ebből lett mára a kétszázadik előadásánál tartó drámaszínpad. Konfliktus vs. Kompromisszum című osztálytermi drámafoglalkozásuk a Theather In Education (TIE) módszereit használja. Moliére: Tartuffe című színdarabja kapcsán családi konfliktusok és kamaszkori nehézségek tárulkoznak fel. A foglalkozást 7-12. osztályosoknak ajánlják.

Az Apáczai folyosóján az előadástól izgatott kamaszok és szégyenkező felnőttek sétáltak kifelé. Hiszen film bemutatója idején középiskolás és egyetemista generáció tagjai ugyan részesei lehettek a rendszerváltásnak, most mégis dermedten hajtogatják Őze Lajost idézve, hogy „a szar is le van szarva”, amikor azt látják, hogy a velük szinte egyidős, náluk mégis sokkal gyorsabban és furcsábbra öregedő egykori fiatal demokrata miatt több fiatal fontolgatja az ország elhagyását, mint ahányan az itt maradást. Az előadás kifogástalan. Manírtalan, fiatal színészek (több szerepet is visznek egyszerre), átgondolt jelmezek, 2-3 kellék, a tökéletes díszletként működő folyosók és néhány felborított iskolai pad, és persze a sajnos érvényét nem vesztő történet együtt tanulságos estévé áll össze, csak remélni lehet, hogy minél több iskolába eljut. A nézők között ülő gimnazistáknak eszükbe sem jutott, hogy ez nem mai történet. „Jelesre zárom le, aki itt volt ma” – szól vissza egy diáklánynak tűnő tanár. Nem hiszünk a fülünknek, gyorsan rákérdezünk az örömükben a levegőbe bokszoló diákoknál, magyart és angolt tanít a jó jeggyel üzletelő pedagógus, és csak remélni tudjuk, hogy buktatás nem járt azoknak, akik a meccsnézést választották inkább. Az előadás a Piérre-t alakító Öskü Bálint monológjával zárult, saját gondolatait is beleimprovizálja, így minden alkalommal kicsit másként hangzik:

"Minek maradsz, mit fogsz csinálni? Felkelsz, beblokkolsz a melóban, lehúzol napi 8 órát, ha nem tízet, aztán hazamész, és cisszentesz egy ászokot a kanapén? És ezt életed végéig? Mindezt olyan emberek kedvéért, akik magasról tesznek rád, és hát, Te is rájuk? Mindezt azért, hogy befizesd az adót, olyan embereknek, akik a pofádba vigyorognak, aztán lenyúlják. Persze, ha egyáltalán eljutsz idáig. Dolgozzak óránként ötszázért? Vagy diákhitelből csináljak egy diplomát? Aztán mehetek ugyanoda vissza, csak nyolcszázért? Neked tényleg ez kell? Oké, kint se sokkal könnyebb, de ott legalább nem arról szól minden, hogy hogyan toljunk ki a másikkal, hogy a másik hátán kapaszkodjunk följebb, és ami a legrosszabb, ha kimész itt kell hagynod a barátaidat, a családod. Azért, hogy Londonban mosogass? Ez jó, ez megoldás? Tudod mit? Maradj, jobb is, csak csinálj valamit, ne csak a seggeden ülj, és kussolj." Ennél több aktualizálás vagy kikacsintás nem nagyon található a darabban a filmhez képest. Nincs is rá szükség. A történet minden szava, minden gesztusa érvényes ma is. Jóllehet, a Papnövelde utca '83-ban Eötvös Lóránd volt. Ahogy '63-ban is. Bár '53-ban még Papnövelde volt. Megállt az idő. Az égen néma álló csillagok.

Megáll az idő
Gothár Péter rendezte Bereményi Gézával közös forgatókönyve alapján. Főbb szereplők: Iván Anikó, Znamenák István, Pauer Henrik, Söth Sándor, Őze Lajos. Szállóigék: „Ne ugrálj, ne feltűnősködj!”, „ A szar is le van szarva”, „Le a csecsemőkkel, éljenek a csajok!”, „Ki a mi vezérünk? Malacpofa!” „Éljenek a hülyék, ne legyen semmi!”, „Jó, akkor ezután itt fogunk élni!”, „Bent mi volt? Miért, kint mi volt?”, „Aki kérdez, az faggat”, „Kevert. ezt még ezek sem tudták elrontani.”



Kuczogi Szilvia

Lájkoljon minket a Facebook-on is!