Előző
Következő
új cikk

Szép szó

A megtévesztés új stratégiája

Népszava|2017. jún 17. 07:55
[A+ A-]

Népszava illusztráció/Thinkstock

1953 karácsonya előtt az USA dohánygyárainak képviselői meglehetősen borús hangulatban találkoztak egy előkelő New York-i szállodában a kor első számú PR-cégének vezetőjével. Kiszivárgott, hogy kutatók egyértelmű bizonyítékot találtak a dohányzás és a tüdőrák közötti kapcsolatra. A média várhatóan felkapja a hírt, ami a dohányipar végét jelentheti. Ám John W. Hill PR-guru pofonegyszerű stratégiát javasolt: nem kell a tények cáfolatával bajlódni. Elegendő azt sulykolni: a vizsgálat nem szolgált egyértelmű bizonyítékkal. Az egyik kutatásnak ez, a másiknak más az eredménye. Egyébként is a ráknak sokféle oka lehet. A cégek számára a cáfolat sokba kerül, és nem is biztos, hogy a remélt eredményt hozza. Inkább a tagadhatatlan tényekről kell olyan benyomást kialakítani, hogy azok vitatott, nem kellően alátámasztott vélekedések.

Ezzel útjára indult az agnotology névvel jelölt megtévesztő stratégia, amelyet sikerei nyomán egyre szélesebb körben kezdtek alkalmazni a magukat fenyegetve érző iparágak és a hatalomvágyó politikusok. Miközben sok elemzés és írás született az emberiség létét fenyegető veszélyekről, kevesebb figyelem fordul a megfontoltságot és a józan ítélőképességet gyengítő politikai stratégiák hatására. Pedig ezek a – hol üzleti birodalmak, hol populista politikusok által alkalmazott - befolyásolási technikák sokkal pusztítóbb következményekre vezethetnek. Egyre több jele van annak, hogy a polgárok korábbi megfontoltsága – anélkül, hogy ennek tudatában lennének – fogyatkozni kezd, terjed a felelőtlenség.

Az egyik ezt előidéző pszichológiai tényező - a felfedezők nevéről - a Dunning-Kruger hatás nevet kapta. A kísérletek azt mutatták: minél kevesebb ismerettel rendelkezik valaki az élet valamely területén, és ebből következően minél kevésbé kompetens, hajlamos önmagát annál szakértőbbnek hinni és a hozzáértő bizonyosságával dönteni. Ez a beállítódás éppen ellentéte a kompetens személyének, aki szembesülve a helyzet komplexitásával és ismereteinek korlátozottságával, éppenséggel alábecsüli tudását és tétovázik a döntéseknél. Ez a jelenség mások megítélésénél is előbukkan: amikor az átlagember összevet egy vitában megszólalókat, jóval meggyőzőbbnek találja a tudatlan, de magabiztos dilettánst, mint a megalapozott tudású, de bizonytalan szakembert.

Ezt a kezdetben csak gyengén érvényesülő hatást erősítette fel az agnotology, amely - szándékoltan - a tudomány szakértelmének kétségbevonására épít. A megtévesztő stratégia kiagyalói azt javasolják: ha egy számodra kellemetlen, de nehezen tagadható ténnyel szembesülsz, a cáfolat helyett sugalmazz! Célozz arra: a vizsgálattal szemben felmerültek ellenvélemények. Mondd azt: kétségek fogalmazódtak meg a kutatók szakmai hozzáértése iránt, a kutató-csoport tudományos hírnevét kikezdték. Híreszteld: a kutatók elfogultak, a konkurencia pénzeli őket. Kérdőjelezd meg a kutatók egyes - lényegtelen - állításait, majd ez alapján utasítsd el végső eredményeiket. Terjeszd el a kutatókról: gyanús politikai kapcsolatokkal rendelkeznek, ellenmondásos mozgalmak támogatják.

Az agnotology nehéz helyzetbe hozta a tudományt, hiszen ellene fordította az eredetileg saját alapszemléletét jelentő szkepticizmust. A tudomány tekintélyét az elmúlt századokban nemcsak az általa létrehozott „csodatévő” eszközök alapozták meg, hanem az is, hogy képes volt folyamatos önkorrekcióra. A 20. század polgára felcseperedése során folyamatosan megismerkedett a tudomány egyre pontosabb, igazolt eredményeivel. S bár a tudomány tényei gyakran elválaszthatatlanul összekeveredtek a régi korok hiedelmeivel, ez mégsem okozott gondot, mert a tudomány folyamatosan „rendet rakott” a fejekben. A társadalom pedig megszokta: ha bizonytalan, a tudományt kell kérdeznie, és célszerű követni tanácsait. Ám az elmúlt évtizedekben két fontos változás következett be.

A tudomány csodáinak kezdtek feltűnni az árnyoldalai. Az atom egyszerre jelentett erőművet és bombát, a genetika gyógymódot és betegségek veszélyét, a kémia növekvő terméshozamot és szennyezett környezetet. És a társadalom a tudóst már nemcsak csodatévőként, hanem tévelygő, sőt, tekintélyével visszaélő bűnösként is kezdte látni. Ez eleve megnehezítette a tudomány és a társadalom időnként éles vitáját. A másik változás: a tudomány - tekintélyénél fogva – korláttá vált azok számára, aki valamilyen szándékukat rá akarták erőltetni a közösségre. Kialakult ugyanis az a mechanizmus, hogy a tudományt kérték fel döntőbírónak, ha valamilyen kérdésben nézeteltérés volt a társadalomban. És miután a tudomány letette a voksát, nem volt fellebbezés. Ám ezt a különböző hatalmi csoportok - a politikában, az üzletben és az ideológiában – egyre zavaróbbnak érezték.

Számukra kapóra jött a tudatos megtévesztéssel operáló agnotology: meghatározott érdekcsoportok, pontosan kiszámított, jól szervezett, és hamisításokra építő propaganda-akciók segítségével az állampolgár fejében zavart idéznek elő, és az érdektelenség állapotát hozzák létre. A tájékozatlan polgárt először „csak” a bizonytalanság csapdájába csalják. Majd meggyengítik hitét a tényekben. Ezután kételyt ébresztenek a szakértői véleményekben. Amikor pedig elveszítette józan ítélőképességét, fogékonnyá válik a hamis állításokból felépülő - alternatív valóságként hivatkozott - világkép elfogadására. A módszer megdöbbentően hatékonynak bizonyult, de igazi korszaka a 21. században jött el.

Az elmúlt évtizedben világunk egyre bonyolultabb lett, egyre távolabbi hatások befolyásolják életünket. Emiatt az állampolgár mind kevésbé látja át a környezetét formáló hatásokat. Egyre gyakrabban robbannak ki súlyos helyzetet előidéző krízisek, ugyanakkor nem érti, mi zajlik körülötte. Emiatt az egyén és a közösség is rákényszerül, hogy életét hosszútávon meghatározó döntéseket hozzon. Egy-egy ilyen döntés – pl. a környezetszennyezés csökkentése, a migráció szabályozása vagy a pénzügyi válság ellensúlyozása – alapvető mértékben befolyásolja iparágak, sőt, országok sorsát. Miközben a világ bonyolultabbá és veszélyesebbé válik, az átlagember - bár ezt észre sem veszi – egyre könnyen esik áldozatul érdekcsoportok manipulációinak.

Egykor a diktatúrák és az üzleti „háttérhatalmak” úgy vették semmibe a polgár véleményét, hogy azt mondták: ez nem rád tartozik és egyébként sem értsz hozzá. Idővel ez egyre kevésbé volt elfogadható. Ekkor jött az agnotology manipulációs stratégiája. Hirdesd azt: a polgár kezébe adod a döntés jogát, hiszen mégiscsak demokráciában élünk. Jelentsd ki: minden fontos kérdést elé társz. Ígérd meg: ellátod minden információval, semmit nem titkolsz el előle. Közben folyamatosan hívd fel a figyelmét a vetélkedő tudományos csoportok, szakemberek vitáira és a vizsgálatok ellenmondásaira. Az agnotology tehát - miközben vélemény-szabadságot hirdet - alapvetően elbizonytalanítani törekszik. Arra épít: a polgár beleegyezése nemcsak meggyőzésével szerezhető meg, hanem akkor is, ha összezavarják és kételkedővé teszik.

A tudományt ez a fordulat váratlanul érte, hiszen a szkepszis mindig is természetes alapállása volt. Egy állítást – bárki fogalmazza is meg - kritikával illett fogadni. A kísérleteket - bármennyire is a várt eredményt igazolták – ismételten ellenőrizni kellett. A kritikát kiiktathatatlanul beépítették a tények és modellek ellenőrzési folyamatába. A tudomány „épületének” szilárdságát épp az biztosítja, hogy építőkockáit - a már beépített tényeket - folyamatosan újakra cserélik. A tudománynak ez a folyamatos önmegkérdőjelezése szöges ellentéte a vitathatatlan igazságokat hirdető ideológiák hittételeinek. Az ideológiák tartósságát a megkérdőjelezhetetlen hittételek megváltoztathatatlanságától - miként a régi templomok kupolájának szilárdságát a zárókő mozdíthatatlanságától – remélték.

A tudományt tehát saját fegyverével - a mindenre kiterjedő kétellyel – támadják. Magát a tudományt akarják diszkreditálni: az egyszerű embereket lenéző, a laikusokat kigúnyoló, de valójában tudatlan szakértők által összehordott ostobaságok halmazaként mutatják fel. Jól illeszkedik ebbe a stratégiába a szakértelem iránti bizalmatlanság keltése és az elitek elleni általános lejárató kampány. Ám az ész trónfosztása nem az igazság diadalát hozta el, hanem visszaállította a politikai és a pénzügyi hatalmak által kinevezett tekintélyek uralmát. A szellemi iránytű szerepét a tudomány legkiválóbbjai helyett egyre inkább az önjelölt dilettánsok töltik be.

Egy közvélemény-kutató cég megkérdezte az amerikai szavazókat, támogatnák-e az USA kormányát, hogy bombázza az ellenséges Agrabah-t. A republikánusok jobban, a demokraták kissé visszafogottabban, de támogatták a bombázást. Ám Agrabah nevű földrajzi hely nem létezik, pusztán az 1992-es Disney-film, az Aladdin képzeletbeli országa. Az elemzőket nem is az döbbentette meg, hogy milyen keveset tudnak a polgárok, akikre hivatkozva hozzák meg döntéseiket a politikusok. Az igazi probléma, hogy tudatlanságukat erénynek tekintik, és elutasítanak minden óvatosságra intő figyelmeztetést. Ezzel a fejlett világ lakói – kis túlzással - magabiztos idiótaként kezdenek viselkedni.

Ám azzal, hogy elfordulnak a tudománytól, és féltékenyen védik függetlenségüket az - úgymond leszerepelt - elittel szemben, a valóságban elszigetelik önmagukat, így nem szembesülnek azzal, ha nincs igazuk. A demokráciát azonban csak a hozzáértő és érdeklődő polgár képes működtetni. Ennek feltétele, hogy megértse: a politikai egyenlőség nem azonos azzal, hogy minden vélemény egyenértékű. Ha a szakértelem le, a tudatlanság és a felelőtlenség pedig felértékelődik, a problémák súlyosbodni fognak. Ezért, amikor arra utalunk, hogy a világ veszélyes hellyé vált, akkor nem csupán az éleződő válságokra kell gondolni. A válságokat épp a magabiztos idiótaként viselkedő világpolgár generálja. Ha valami, akkor ez veszélyezteti a Nyugat, sőt az egész emberiség jövőjét.

Marosán György

Lájkoljon minket a Facebook-on is!