Előző
Következő
új cikk

Belföld

Így demonstrál a fogorvos - Három napig csak húzni fognak

Népszava|2017. jún 17. 05:09
[A+ A-]

Thinkstock illusztráció

Húzós napokat terveznek szeptemberre az alapellátó fogorvosok. Munkalassító demonstrációt tartanak a közfinanszírozott foggyógyászok szeptember 4-én, 5-én és 6-án – tudta meg a Népszava. Ezen a három napon az akcióban résztvevő körzetekben kizárólag sürgősségi kezeléseket - például húzást, baleseti sérülések ellátását - végzik csak el.

Az alapellátó fogorvosok azt szeretnék elérni, hogy a háziorvosi praxisokkal azonos mértékű támogatást kapjanak. Ehhez a kamarai számítások szerint mára már mintegy 28 milliárd forint hiányzik a területre jutó pénzből, ezért hónapok óta azt kérik a kormánytól: emelje a körzetekre jutó állami támogatást, mert a most rendelkezésükre álló havi, átlagosan 800 ezer forint nem elég a praxisok működtetésére, sőt a térítésmentes ellátások anyagköltsége sem jön ki ennyiből.

Már nem tudunk annyi pénz keresni, hogy valamennyi kezelést zsebből, mi magunk fizessünk. Mindennek az lesz a következménye, hogy nem marad olyan körzet, ahol a közfinanszírozott kezeléseket megkaphatja a beteg. A pénzhiány miatt az ellátásokat már most sorolni kell, ezért a legegyszerűbb tömésekre is két-három hetes az előjegyzés. Ennyi idő alatt pedig egy fog akár menthetetlenné válhat - állítja Nagy Ákos keszthelyi fogorvos, az akció szervezője. Mint mondta: eddig a körzetek harmada csatlakozott a demonstrációhoz. Baranya, Tolna és Zala megyében már csaknem az összes praxis részt vesz az akcióban, de az ország más megyéiből is folyamatosak a visszajelzések. Hozzátette: fővédnöknek Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkárt szeretnék megnyerni. Ő ugyanis eddig a fogorvosok problémáival kapcsolatos megkeresésekre nem reagált, sőt elszánt hallgatásba burkolózott. Bár, többször elhangzott kormányzati politikusoktól az a kijelentés, miszerint az alapellátás soha nem látott fejlesztésekben részesült az elmúlt időszakban, és ez a fogászatra is tökéletesen igaz – jegyzi meg keserűen Nagy Ákos -, hiszen a fogászat szinte soha nem látott fejlesztéseket.

D. A.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!