Előző
Következő
új cikk

Sport

Tévút lehet az erőltetett fiatalítás a magyar válogatottnál

Népszava|2017. jún 17. 05:52
[A+ A-]

Bernd Storck FOTÓ: Getty Images, Michael Steele

Felemásan reagáltak a korábbi szövetségi kapitányok az MLSZ Bernd Storckot marasztaló csütörtök esti döntésére.

Az Andorrában egy hete, világbajnoki-selejtezőn elszenvedett 1-0-s vereség után valaminek történnie kell – kiáltott fel egyhangúlag a magyar futballközeg. Sokan eleve elvárták volna, hogy a csapatot felkészítő Bernd Storck még a szégyenteljes kudarc helyszínén felajánlja lemondását (utóbb kiderült: megtette, csak nem kommunikálták – a szerk.), mások viszont a Magyar Labdarúgó-szövetségre (MLSZ) bízták a döntést. A szövetség végül a csütörtöki elnökségi ülésén hallgatta meg a szakvezető beszámolóját, majd adott „második esélyt” a németnek.

„Engem nem lepett meg az MLSZ döntése, hiszen Storck pozíciója nagyon erős Magyarországon. Nemcsak szövetségi kapitányként, sportigazgatóként is számítanak rá, így az edzőképzéstől kezdve abszolút vele akarnak ezen a vonalon mindent megcsinálni. Ez egy olyan koncepció, amit egy valóban szégyenteljes eredmény miatt felrúgni nem biztos, hogy logikus lett volna” – nyilatkozta a Népszavának Csank János, aki 1996 és 1998 között 19 találkozón vezette szövetségi kapitányként Magyarország csapatát.

Érdeklődésünkre a kétszeres magyar bajnok tréner elmondta, a Storck-féle nemzeti tizenegy kimagasló eredménye, az Európa-bajnoki szereplés elvitathatatlan, ám arra figyelmeztetett: a kvalifikáció nagyban köszönhető annak, hogy felemelték a tornán résztvevők létszámát. „Óriási szakmai előrelépést nem tapasztaltam Storck kapitánysága alatt, ám ezt nem negatívan mondom, sokkal inkább hideg fejjel értékelve. El kell ismerni, hogy a meccsek fordulópontjainál szerencsénk volt: habár mindkét találkozót megnyertük, kapufával kezdtek ellenünk az osztrákok, ziccerrel a norvégok…” – emlékeztetett a szakember. – Várható volt, hogy nem fog mindig minden szerencsésen alakulni, azonban ez nem Storck-probléma, egyszerűen csak ilyen a futball – mondta el Csank, aki hozzátette: a kapitány által az utóbbi mérkőzésekre hirdetett fiatalítás kissé erőltetettnek tűnik, ilyen úton haladva pedig a hosszú távú eredményesség erősen kérdéses.

Utóbbi megállapítást osztja az az Egervári Sándor is, akivel az MLSZ 2010-ben elkezdte hosszú távú stratégiai programját. Az egyik legsikeresebb magyar labdarúgóedzőként számon tartott Egervári 2013 októberében maga mondott le a válogatott néhány évvel ezelőtti „nagy bukása”, a Hollandiában elszenvedett 8-1-es vereség után. „Nem hasonlítható a mi akkori helyzetünk a jelenlegi szituációhoz. Az évek alatt mi új csapatot építettünk az U20-as és U21-es korosztály tehetségeivel, a fiatalok közül 7-8 játékost beépítettünk a felnőtt csapatba. Az utolsó fél évet leszámítva ez a módszer 70 százalékos teljesítménnyel működött, a mostaniról viszont messze nem ez mondható el. Ahogy látom, ezzel a fajta csapatépítési törekvéssel nem jó utat kezdett Storck” – közölte Egervári, aki mialatt szövetségi kapitány volt, kétszer is selejtezőcsoportja 3. helyére vezette a válogatottat (ez a mai rendszerben pótselejtezőt érne – a szerk.), amellett, hogy az együttes a sorsolások készítésénél hátrányosabb negyedik kalapból indulva a másodikig jutott. Összehasonlításképpen: a mai gárda a legutóbbi botlások után várhatóan újra visszaesik az alacsonyabb szintre.

A külföldön tartózkodó szakember azt mondta, kevés információval rendelkezik a csütörtöki elnökségi döntés hátteréről, így nem áll rendelkezésére megfelelő ismerete ahhoz, hogy véleményt formáljon annak helyességével kapcsolatban. „Annyiból meglep a történet, hogy szerintem a szövetségi kapitányi és a sportigazgatói poszt nem összeegyeztethető; nagyon komoly és különböző szakmaiságot képviselő posztokról van szó. Hogy Storckot ennek ellenére mindkettőben megerősítették, az engem meglep, de természetesen tiszteletben kell tartani az elnökség döntését” – mondta el Egervári.

A magyar labdarúgó válogatott legközelebb augusztus 31-én lép pályára: a továbbra is Bernd Stock által felkészített csapat Lettországot fogadja Budapesten, vb-kvalifikációs mérkőzésen.

Hatos Szabolcs

Lájkoljon minket a Facebook-on is!