Előző
Következő
új cikk

Sport

Tanulságos kupabúcsú - Csak a Fradi és a Videoton folytathatja

Népszava|2017. júl 8. 05:58
[A+ A-]

A csütörtöki játéknap után két magyar együttes maradt versenyben a labdarúgó Európa-liga selejtezőjében. A továbbjutását kedden, Máltán biztosító bajnoki ezüstérmes Videoton a feröeri riválisát 4-2-es összesítéssel búcsúztató észt Nomme Kalju otthonában, kezdi a 2. fordulót, míg a Ferencváros az ír Derry City-t két egyoldalú találkozó alapján 10-2-re legyőző dán Midtjylland együttesét fogadja az Üllői úton a folytatásban. Az európai kupaporondra 17 év után visszatérő Vasas számára ugyanakkor egy párharc után véget ért a nemzetközi kupaszereplés.

„Nem megbántva az ellenfelet, azért a Beitar nem egy Real Madrid szintű csapat, mégis képes volt öt perc alatt három gólt rúgni nekünk az első mérkőzésen. Akkor mi várna minket magasabb szinten? – tette fel a kérdést a Beitar Jeruzsálem ellen 3-0-ra elveszített találkozót követően a Népszavának nyilatkozó Vasas-játékos, Remili Mohamed. – Számomra az a kupaszereplés legnagyobb tanulsága, hogy az utolsó percig koncentrálni kell, a második mérkőzés kapcsán pedig az, hogy a helyzeteket gólra kell váltani. Nagyon remélem, hogy a kudarcból tanulni fogunk, a tapasztalatokat pedig kamatoztatni tudjuk a bajnokságban. Abban is bízom, hogy jövőre újra lesz lehetőségünk kipróbálni magunkat az Európa-ligában – mondta el a játékos, akinek együttese összesítésben 7-3-ra maradt alul.

A 2. forduló első mérkőzéseit jövő csütörtökön, a visszavágókat egy héttel később rendezik.

Hatos Szabolcs

Lájkoljon minket a Facebook-on is!