Előző
Következő
új cikk

Belföld

"Rogán perelhet" - Eltüntették a Soros-plakátokat (Fotók)

Népszava|2017. júl 9. 16:34
[A+ A-]

FOTÓK: Tóth Gergő

Az Együtt a XVI. kerületben három helyszínen eltakarította a kormány gyűlöletplakátjait. A rendőrség tudomásul vette az akciót. Szerdán már újabb helyszínre, Újbudára jelentettek be „nagytakarítást”.

Három helyszínen hat kormányzati gyűlöletplakátot távolított el vasárnap az Együtt XVI. kerületi képviselőjelöltje, Vajda Zoltán és a „Kerületi nagytakarítás” című rendezvényen vizes vödröt, spaklit ragadott 40-50 résztvevő.

Vajda Zoltán lapunak elmondta: a rendőrség tudomásul vette és végig korrektül biztosította a rendezvényt. Egyetlen feltételként azt szabták, hogy a plakáttakarításban résztvevőket igazoltatták és felírták az adataikat.

Így viszont nyilvánvalóan később a plakát közzétevője, a Rogán Antal vezette propagandaminisztérium kérhet kártérítést. „Hajrá!”- reagált a felvetésünkre Vajda, mondván: ha egy bűnöző, mint Rogán Antal pereli be, az őt nem zavarja. 

Vajda Zoltán elmondta: úgy fest, hogy mozgalom kezd lenni a plakátlevakarásból, így már többen jelezték számára is, hogy a saját környezetükben ugyanígy, polgári engedetlenségi akció keretében levakarnák a kormány propagandaplakátjait. Ami biztos, hogy szerda délutánra, a Budafoki út közelébe már az Együtt országos választmányának alelnöke, Kóber György is bejelentett egy ugyanilyen plakáttakarítási akciót.

A XVI. kerületi akcióra Vajdáék a helyi Fidesz képviselőit is meghívták, ám senki nem jött el. „Kicsit csalódott vagyok” -fogalmazott Vajda Zoltán.

A Fidesz reakciója csak annyi volt az eseményre, hogy valaki éjszaka az egyik eltávolításra váró gyűlöletplakátra felgraffitizte Vajda Zoltán nevét és hogy a képviselő is egy hazaáruló.

Batka Zoltán

Lájkoljon minket a Facebook-on is!