Előző
Következő
új cikk

Sport

Vizes vb - Már itt vannak a FINA vezetői

MTI|2017. júl 11. 12:00
[A+ A-]

Seszták Miklós köszöntőjével kezdődött kedden a vizes sportágakat összefogó nemzetközi szövetség (FINA) vezetőtestületének budapesti első ülése.

A FINA sajtóközleménye szerint a nemzeti fejlesztési miniszter, egyben a 17. vizes világbajnokság szervezőbizottságának elnöke megköszönte a nemzetközi szövetségnek, hogy Magyarországra bízták a vb megrendezését, amely "minden idők legnagyobb nemzetközi eseménye, amelyet valaha ezen a földön szerveztek."

Seszták elmondta, bizottságuk mindent megtett annak érdekében, hogy a világbajnokság méltó legyen a FINA elvárásaihoz.
"Tisztában vagyunk azzal, hogy a nagy sportesemények között ez dobogós helyen áll, ennek megfelelően tisztában vagyunk a felelősségünkkel is" - szögezte le Seszták Miklós.

A fejlesztési miniszter külön kiemelte Gyárfás Tamásnak, a FINA alelnökének munkáját, akinek az öt-hat évvel ezelőtt született álmából mára valóság lett. "Gyárfás Tamás rengeteget dolgozott azért, hogy ez az esemény megvalósuljon, az elmúlt másfél évben többet tárgyaltam vele és Cornel Marculescu ügyvezető igazgatóval, mint miniszterként bárki mással. Óriási segítség mindannyiunknak, hogy egy ilyen nagyszerű képviselőnk van a FINA legfőbb döntéshozó testületeiben" - hangsúlyozta.

Seszták méltatta az ülésre szintén meghívott kormánybiztost, Fürjes Balázst is, aki több helyszín, így a Duna Aréna rekord idő alatt történt kivitelezéséért volt felelős.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!