Előző
Következő
új cikk

Vélemény

Az „Új pólus” feszültségei

Népszava|2017. júl 13. 06:01
[A+ A-]

Különösebb kvantitatív kutatás nélkül is megállapítjuk, hogy a négy évvel ezelőtti, hasonló időszakhoz képest az ellenzéki nyilvánosságot ma kevésbé foglalkoztatja a választási együttműködés kérdése. 2013 tavaszán-nyarán a mostanihoz képest „harsogott” a sajtó és a közösségi média, hogy Mesterházy vagy Bajnai, közös lista vagy csak koordináció, Gyurcsány és/vagy DK-kérdés, LMP az összefogásban vagy sem, stb. Mindezekhez képest mostanság inkább az érdektelenség a jellemző. Néha egy-egy interjú pártelnökökkel vagy (potenciális) miniszterelnök-jelöltekkel. Ha mások is a kérdések, a válaszok mindig ugyanazok. Megállt az idő, a politikai tér mozdulatlan, a Fidesz-KDNP-re pedig a teljes népesség 34 százaléka szavazna ma (Medián, 2017. július).

A politikai cselekvés terén délibábos állapotban némi „izgalomra” adhatna okot az „új pólus” kérdése. Legerőteljesebben Juhász Péter (Együtt) hangoztatja ezt – a többi 5 százalék alatti párt lényegében nem –, viszont politikai cselekvés terén alig van valami, ami az új pólus felé mutatna. Egyelőre az LMP és a Momentum egyaránt elutasítja, pedig amikor Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségének támogatása kapcsán Juhász az azonnali.hu-nak úgy nyilatkozik, hogy ő leginkább „külsősben” gondolkodik, akkor nyilván az elutasítóknak üzen: „nincs és nem is lesz Együtt-Párbeszéd-paktum”.

Mint köztudott, az új pólusnak a poszt-2010/2014-es pártok lennének a tagjai (kivéve a DK-t), úgymint az Együtt, a Párbeszéd, az LMP, a Momentum, stb. Már távolról látszik, hogy e pólust kevéssé a (köz)politikai értelemben homogén értékközösség tartaná össze, hanem sokkal inkább a 2010 előtti és azt követő Fidesz-„világ” kritikája (és az 5 százalék alatti lét). Aki nem akar a régi baloldalra és régi liberálisokra, sem a Jobbikra vagy a Fideszre szavazni, az támogassa a megújulást. Nyilván lennének bonyolultabb politikai állítások is, de a felek leginkább arra szerződének a rezsimváltás szándéka mellett, hogy legyen a 2010 utáni új politikának is képviselete az Országgyűlésben.

Ugyanis mai tudásunk szerint, ha az 5 százalék alatti pártok külön indulnak, továbbá egymással mindenféle együttműködést elutasítanak (azaz például „kis pólus” sem jön létre), úgy bizonytalan, melyik párt jut be a törvényhozásba. Ma a felek még egymással is versenyben vannak, hogy melyikük lesz a domináns. Ez érthető, ennek kimenetele dönti el, hogy egy pólus esetén melyik tudja erőteljesebben érvényesíteni az akaratát. Egy pólus elmaradása esetén pedig a domináns az, amelyik a leginkább számíthat a többi párt szavazójára. Az, hogy lesz-e a domináns párt vagy sem (ez inkább az jelenti, hogy mérhetetlenné lesz-e a többi), az aligha a nyáron fog kiderülni. Bizonytalan, mikor lesz vége a „várakozási időnek”.

Népszava fotó

Népszava fotó

Ezen fenti dilemmák mellé érkezett meg a Medián azon kutatása, mely arra volt kíváncsi, hogy ha az MSZP és a DK külön indulna, úgy az egyes pártok szavazóinak mekkora aránya szavazna LMP-Momentum listára, továbbá egy Párbeszéddel, Együtt-tel bővített listára. Az eredmények (kommunikációs értelemben) meggyőzőek az új pólus tervét illetően, de a politika logikájának is teret engedve nem lineáris az út. Például bizonytalan, hogy mi az a „jogi forma”, amelybe az érintettek összeállnának – közös pártlista, választási párt, egy új jelölő szervezet? Aztán mai tudásunk szerint kevés az esélye annak, hogy annyi képviselővel jusson be a pólus, hogy minden, azt alkotó szervezet önálló frakcióval bírjon. Ebből következik az egyes pártok jövőbeli szervezeti önállóságának, így jövőjének kérdése is. Lehet persze egy frakcióban (vagy függetlenként) létezni „bent”, önálló szervezetként „kint”, és ez akár egy hosszú távú együttműködés alapja is lehet. Viszont az állandó szervezeteken belüli és közötti feszültség biztos garanciája is.

Az „új pólus” egy további sajátossága, hogy tézisek és antitézisek találkozása lenne. Az LMP közpolitikai gondolkodása a párt megalakulása óta a Momentum közpolitikai profiljának kritikája. Míg utóbbi például az Európa-kérdésben lényegében DK-sabb a DK-nál, addig az LMP továbbra is a nemzetközi munkamegosztás hierarchikus szerkezetéből és az abból fakadó függőségi viszonyokból indul ki. Míg a Momentum egy generációs, „kis magyar Macron-projekt”, addig az LMP közpolitikai gondolkodásának alapja a technokrata, neoliberális, a szuverenitást negligáló gazdaságpolitika elutasítása. Paks 2 elutasítása pedig nem jelenti az atomenergia-elutasítását is.

Hasonló értékzavarok állnak fenn egy Párbeszéd-Momentum relációban is. Az alapjövedelemtől kezdve a Párbeszéd baloldali társadalompolitika-felfogásán át egészen az egészségügy piacosításáig. Legutóbbi közpolitikai kitárulkozásában a Momentum a hazai jobboldal retorikájából ismerős „megélhetési szülés” fogalmával operál. Azt is mondhatnánk, hogy LMP-s vagy Párbeszédes szemmel nézve a Momentum jobban hasonlít a 2010 előtti (köz)politikai gondolkodásra, mint a kommunikáció és program szintjén botkásított MSZP. Végül az olvasó fantáziájára bízom, hogy olyan, valóban fontos ügyeken túl, mint az átláthatóság, az antikorrupció, az elszámoltatás, stb., milyen közös közpolitikai gondolkodás fűzi egybe az Együtt-et és az LMP-t.

Természetesen elfogadható, hogy a szövetségi politikák esetében az Orbán-rezsim leváltásának érdekében kevésbé a különgondolkodásokra kell fókuszálni. A fentiekről csak azért szóltam, mert amikor a politikusok nem kívánnak vagy nem tudnak beszélni a szövetségi politika realizálásáról, akkor általában úgy érvelnek, hogy először programot kell adni a választóknak. Könnyen előfordulhat, hogy ha reális közelségbe kerül egy megfelelő ellenzéki konstrukció, úgy a fenti, a pártok identitására vonatkozó alapkérdések másod- vagy sokadrangúnak bizonyulnak. Viszont a rend kedvéért: nem beszélhetünk programvitáról szövetségi politikára vonatkozó disputa nélkül, sem pedig fordítva.

Az új pólus szempontjából talán a Momentum és az LMP szerepe a döntő. Ha identitására nézve bármelyik úgy gondolja, hogy nem éri meg a posztbajnaista Együtt-tel és az egykori „kormányváltó” baloldali Párbeszéddel egy pólusban lenni úgy, hogy eleve kevésbé látszik a rezsimváltás lehetősége (ami persze politikai döntés, mármint látni az esélyét vagy sem), akkor aligha lesz új pólus. Az LMP biztos szavazókat nézve a küszöb környékén billeg, a Momentum pedig gondolhatja úgy, hogy ha nem jut be, inkább megéri egy 2018-as pár százalékos alapozásból folytatni. Itt kell azonban befejezni a gondolkodást, mert sok olyan „ha és ha” került bele, amely 2017 júliusából nézve már ködszurkálás lenne.

Az azonban nem, hogy az új pólust a rezsimváltás szándéka és a 2010 előtti/utáni politikai osztály elutasítása biztosan összetartaná, de éppúgy közös alap lenne a pólusban szereplők egymásra vonatkozó kölcsönös kritikája is.

Böcskei Balázs politikai elemző