Előző
Következő
új cikk

Szép szó

Vademberek

Népszava|2017. júl 15. 07:05
[A+ A-]

Emlékeznek még a Pesti Vademberre? Ha igen, feltehetően csak az idősebbek, hiszen a Magyar Rádió 1961-es szilveszteri műsorában bukkant fel először. Akkor még Pécsi Sándor lehelt bele életet, később - amikor a tévében is megjelent - már Kazal László válaszolt a mindenkori konferanszié, Rátonyi Róbert kérdéseire. A Vadember a kor egyik neves és jó tollú kabarészerzője, Róna Tibor találmánya volt. A cél pedig, hogy nevetségessé tegye a működő szocializmus kevéssé működő jelenségeit. Volt belőlük jónéhány. A lassú födémcsere, a szűkös péksütemény-kínálat, vagy az, hogy egy emeletes ház lakói sem kapukulcsot nem kaphattak, sem a liftet nem kezelhették, s mindig a házmestert kellett ugrasztaniuk. A bírálatban ennél sokkal tovább nem jutott a szerző, aki rájött, hogy a rendszer javíthatatlan, ezért aztán 1973-tól Angliát választotta új otthonául.

PLAKÁT AZ ÁTKOSBÓL - Éleszthet nosztalgiát vagy lehet anakronizmusnak tartani, mégiscsak békésebb, mint az országot ma elárasztó politikai hirdetések

A Pesti Vadember jelenetének slusszpoénja viszont az egykori reklámok kifigurázása volt. A mezítláb megjelenő főhősnek volt ugyanis plakátja arról, hogy játékot a játékboltban kap, édességet meg az édességboltban, de azt nem tudta, cipőt hol vehet. Nagyon hálás volt tehát Rátonyinak, amikor az megmondta neki. Utóbb aztán a szakértők vitázni kezdtek, valóban volt-e olyan hirdetés, hogy "Cipőt a cipőboltból", vagy ez csak a kabaréjelenetben hangzott el. Akárhogyan is, az biztos, hogy hasonlóan "egyértelmű" reklám sok készült. "Ajándékot Állami Áruházból" (Verseny, Corvin, Csillag, stb.) - olvasható az egyiken. "Olcsó, divatos, kényelmes: a textilcipő" - tájékoztat a másik. De talán a legjobb: "Jobb szappan: tisztább ruha - mossunk színszappannal". Persze mindegyiken - a kor színvonalának is - megfelelő képek, rajzok segítik a jobb megértést.

Van még egy plakát, amelyen egy jóképű és vidám öltönyös úr, mögötte pedig egy labdával, sportruházatban feszítő ifjú hölgy látható, a felirat pedig csak ennyi: "Vásároljon készruhát". Ha elnéző mosollyal napirendre térnénk az átkos idők napjainkban inkább csak kifigurázandó maradványai fölött, a Rákóczi úton szemünkbe ötlik egy neonreklám. Rajta a felszólítás: "Vásároljon készruhát". Tévedések elkerülése végett még a hirdető Ruházati Bolt Vállalat szignóját (RB) is meghagyták felette.

Ennek már a fele sem tréfa. Ha arra járunk, elgondolkodhatunk, a manapság oly divatos nosztalgia jegyében maradt meg ez a hirdetés, vagy anakronisztikusan jelképezi korunkat, amelyben gyakran úgy érezhetjük, jelenlegi pártunk és kormányunk jóvoltából visszatért az egykor - és ma sem - működő szocializmus. Csak kicsit másképp. Nem segíti az eligazodást - inkább összezavar -, amikor a mai műemlékvédelmi hivatal, a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ külső tanácsadó testülete, a Kulturális Javak Bizottsága (KJB) 2008 decemberi határozatát olvassuk. Abban ugyanis az áll, hogy védetté nyilvánítanak nem kevesebb, mint 12 - az 1950-es évek végén és az 1960-as évek elején készült - budapesti közterületi neonfényreklámot. Indoklásuk szerint ugyanis ezeket "kiemelkedő várostörténeti, kultúrtörténeti és dizájntörténeti jelentőségük miatt pótolhatatlannak" tekintik. A "piszkos 12" között van a Berzsenyi utca sarkán - nem megbúvó, inkább hivalkodó - hirdetés is.

Mondhatnánk egyszerűen, hogy ilyen világban élünk. Vagyis egy olyanban, ahol rendszert váltottunk, hogy aztán - jó két évtized elteltével - sok tekintetben visszatérjünk oda, ahonnan elindultunk és amivel végképp szakítani akartunk. Pontosabban: akartak. Hiszen most - már évek óta - azok irányítják az országot, akik a rendszerváltás élharcosainak tartották magukat. Csak aztán - a hatalomban, meg is részegülve tőle - rájöttek, hogy van, amit át lehet venni az átkos múlt átkos darabjaiból. Persze nem pont úgy, ahogy akkor volt, meg aztán ma más a környezet is, amelyben élünk, de azért nem kell mindent elvetni, ami akkor volt.

Szavakban természetesen teljes a szakítás. A kedves vezető, harcostársai és tanítványai sosem mulasztják el, hogy a kor szellemének és saját elvárásaiknak megfelelően értékeljék a szocializmust. Valamint a "kommunista örökséget". A szocializmus a múlt század legnagyobb hazugsága - mondta ellentmondást nem tűrően Orbán Viktor. Máskor pedig azt, hogy a szocializmus története "a saját népe ellen indított háborúk története". Míg végül eljutott odáig, hogy a "68-as álmodozók közül kikerült balliberális elit" tagjai még mindig nem értik, milyen volt "a szocialista és a kommunista rögvalóság". Vagyis a szocializmushoz és a kommunizmushoz kötött álomvilágban élnek.

Ilyen és hasonló magyarázatokban sosincs hiány. S ha ezt valóban elfogadhatónak vélik, akkor szinte minden érthetővé is válik. Minthogy erre az ingatag talajra építették fel világukat, a bukástól való félelmük alapozza meg egész rendszerüket. Így kerül helyére a "Csak a Fidesz" jelszó, a mindennapos sorosozás, az unió elleni kampány, az ellenzék - számukra: ellenség - folyamatos befeketítése és támadása. A magabiztosság mögött megbúvó gyűlölet- és félelemkeltés.

Így válik jelképpé a neonreklám a Rákóczi úton. Mert bár éleszthet nosztalgiát, vagy lehet anakronizmusnak tartani, de mégiscsak jobb és békésebb, mint az egész országot elárasztó politikai hirdetések. Mondhatnánk, jobb, ha mi nevetünk a végén, mintha azt éreznénk, ezekkel az újabb plakátkampányokkal a képünkbe röhögnek. Mint afféle vademberek. Éreztetve, hogy övék a világ. De legalábbis az ország.

Ami már egyáltalán nem olyan ártatlan tréfa, mint a Pesti Vadember volt.

Sebes György

Lájkoljon minket a Facebook-on is!