Előző
Következő
új cikk

Szép szó

A rejtély (Nőnek lenni - 1970-es évek)

Népszava|2017. júl 15. 07:00
[A+ A-]

Ülök a Zamárdi-parti sétányon a padon, mellém telepszik egy fiatal nő babakocsival, látom rajta, hogy beszélgetni akar, egy perc, s már tudom, hogy a kisfia apás szüléssel jött a világra, éjszaka alszik, mint a tej, és olyan stramm kölyök, hogy mindjárt átússza a Balatont. Hallgatom az élvezettel, felszabadultan mesélő anyát, s egyre az jár a fejemben, no lám, mégiscsak ment előre a világ a hetvenes évek óta.

Akkoriban legfeljebb két-három percet kaptunk, hogy összeismerkedjünk az újszülöttel, miután a világra jött. Hiába is akartam magamhoz ölelni, megsimogatni hóbortosan göndörödő fürtjeit, csatakos hátát, hamvas talpát, szemügyre venni a lábujjától a fülcimpájáig – már vitték is ki a szülőszobából. Még alig tudtam mit kezdeni a boldogságnak ezzel az atombombájával és a diadalittas büszkeséggel, ami testestül-lelkestül átjárt, máris magamra maradtam az anyaság első nagy varázsával. A lányom új fejezetet nyitott az életemben, de mint az élet minden fejezete, megrázkódtatással kezdődött ez is. A boldogság megrázkódtatásával.

A kórház világ a világban. Az engedelmes pácienseket és a jóllakott, békésen szuszogó újszülötteket szereti. S valami időtálló makacssággal bízik a hajlíthatatlan törvények erejében, ezért is működik rituálék szerint, mégis irracionálisan. Reggelente fehér köpenyes, szaporaléptű orvoscsapat haladt el az ágyaink előtt, olyanformán szemlélve bennünket, ahogyan hajdanán a földesurak szemlélhették meg birtokaikat. Elégedetten, de kellő szigorral. Érkezésükre hajnali öt órától készülődtünk, amikor is vödrökkel, felmosórongyokkal, rengeteg klórral és kialvatlan arccal két derék asszony érkezett és mindenkit kiparancsolt az ágyból. Úgy koppantak a fémvödrök a kövön, mint üstdobok Haydn G-dúr szimfóniájában. Ragyogott is minden csempe és kő a nagyvizit idejére. Mi pedig tisztelettudóan ültünk a kifeszített lepedőkön az ágyak szélén. Fertőzések mégis voltak, nem is ritkán. Hát, a fürdőszoba ugye…, amit legalább harmincan használtunk naponta, nyáridőben.

Az etetéseknek is megvolt a maguk rituáléja, természetesen. Zsúrkocsira emlékeztető kórházi ágyon gurították be az újszülötteket, akik úgy feküdtek ott fehér pólyáikban szorosan egymás mellett, mint sütésre váró, keletlen cipók. Az éhes csecsemőkkel nem is volt gond. De a kislányom, aki öröklött hajlamánál fogva tiltakozik a szabályok ellen, már újszülöttként se metronóm szerint működött. Hol átbillent a fejecskéje a vállamon és mélyen belealudt az etetésbe, hol felháborodottan ordított, akkor meg azért nem evett. Így aztán a kecske és a káposzta fordított esete állott elő: a gyerek sem kapta meg azt, amire vágyott, és én is ülhettem ott az átkozott lelkifurdalásommal, s még le is szidtak. A kórházi felsőbb hatalmak, úgy mint orvosok és nővérek igazolva látták saját igazságukat: aki ellenszegül a kórházi szisztémának, pórul jár.

Amikor először bontottam ki a bepólyált kis csomagot és pillantottam meg a békacombként behajlított lábakat, az áttetsző ujjakat és a védtelen csecsemőtestet, pánik tört rám: hát veled mi lesz? S mi lesz velünk egyedül? A családtagok naponta egy órára jöhettek be, mondhatni vendégként. Nem sok magyar férfi keze érintett pelenkát abban az időben, s maguk az orvosok is kétkedve fogadták a nagyvilág híreit az új apákról, akik odaadó, gyöngéd szülők, netán még a szülésnél is segítenek. Férfi a szülőszobában? Bizarr ötlet, néztek szúrósan a szemüvegük mögül. A közvélemény pedig megismerve a hippik loboncos életét, hallgatva Lennon és Dylan szexizmus- és erőszakellenes dalait, azon sopánkodott, hogy jaj, kivesznek a világból a férfiak, és ó, hová tűnnek az igazi nők. Felfordul a világ rendje. Megérezve a változás veszélyét, a kórházak még inkább ragaszkodtak az ismerős porosz mintához, de kétségkívül kölcsönöztek neki némi keleties színt a borítékban zsebbe csúsztatott százasok alig titkolt kereskedelmével és sok más módon is.

Második élettörténetünk akkor kezdődött, amikor hazaérkeztünk. No, akkor tényleg felfordult a világ rendje, de erről nem a hippik, még csak nem is John Lennon tehetett. A legegyszerűbb hétköznapi dolgok is a fejük tetejére álltak, új időfogalmakat kellett megtanulnunk, csakhogy nem Einsteintől, hanem egy bébitől. Apránként derül ám az ki, milyen bonyolult lény egy csecsemő a maga mikroszkopikus méreteivel, ám annál hatalmasabb akaratával. Végül egy szép napon, ami valójában persze éveket jelent, újra kell értelmezni a szülő fogalmát, szerepét és helyét a világban, mert a kisded, aki szinte tegnap született, ma már buliba jár és szóba sem áll velünk. Szülő legyen a talpán, aki állja a kiképzést az ártatlan kezdetektől a kamaszkor őrült lázadásáig és tovább. Mert bármilyen furcsán hangzik is, a szülő mandátuma nem jár le, mint a politikusé. Ez pont olyan tudnivaló, mint a szerződés apróbetűs záradéka. Kár, hogy soha nem olvassa el senki, pedig abban van elrejtve minden.

Ülünk a padon, süt a nap, és mindezt nem mesélem el a fiatal anyának. Segítek inkább letolni a babakocsit a kavicsos sétányon a víz partjára.

Lévai Katalin

Lájkoljon minket a Facebook-on is!