Előző
Következő
új cikk

Vélemény

Hogy is van ez?

Népszava|2017. júl 14. 06:01
[A+ A-]

A húsz éves gyermekvédelmi törvény apropóján szervezett rendezvény kapcsán Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is Székesfehérvárra látogatott, a 2015 novemberében átadott, 48 férőhelyes gyermekotthonba. Ott elismeréssel szólt az Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság fenntartásában működő, a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központban kialakított családias környezetről, színvonalas ellátásról. Egyúttal szólt a 2020. évig kitűzött célokról, melyek értelmében kizárólag családotthonokban, családias környezetben lesznek elhelyezve a 12 év fölötti gyermekek is. A szükséges 5,8 milliárd forintot a kormány uniós forrásból kívánja megteremteni.

A magyarországi gyermekvédelem rendszere szerint a többségében állami és egyházi gyermekvédelmi központok működtetnek nevelőszülői hálózatot, gyermekotthonokat, lakásotthonokat és utógondozói ellátást. A központok mérete természetesen függ az ellátandó terület nagyságától, a gyermekvédelmi gondoskodásba kerültek számától. Ha megnézzük a szolgáltatást végző központokat, azt tapasztalhatjuk, hogy a talán legkisebb gyermekvédelmi központ (Nógrád megye) is öt gyermekotthont működtet kilenc csoporttal, hét településen. Az ennél lényegesen nagyobb Baranya vagy Fejér megyei központok húsznál is több szakmai egységben nyújtanak szolgáltatást különböző településeken.

Ezeket az adatokat az Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGF) honlapján lehet megtalálni, korántsem könnyen azonosítható módon. Több megyénél pusztán „szakmai egység" megnevezést lehet olvasni, másokon fellelhető az intézmények típusa is. A férőhelyek száma azonban nem követhető.

De visszatérve a szaktárca terveihez. 2020-ig céljuk szerint kizárólag családotthonokban, családias környezetben lesznek elhelyezve a 12 év fölötti gyermekek is. Ez bizony nagyon is rendben van. A kérdés csak az, hogy a gyermekotthonok maximális létszámának a 2006-os módosítás óta érvényes, negyvenről negyvennyolc főre való emelése szolgálja-e ezt a célt? Mint ahogy az sem sejthető, hogy a notabilitásokban kiváltott elégedettség vajon azt jelenti-e, hogy a negyvennyolc férőhelyes gyermekotthonok – még ha ötször tizenkét férőhelyről van is szó – megmaradnak.

Azért gondolkodtam el ezen, mert a gyermekvédelmi szolgáltatók legkisebbikét éppen meg akarják szüntetni. Ez a gyermekközpont negyven hektáron, három gyermekotthonban és két – a gyermekközpont területén kívül elhelyezkedő – utógondozói otthonban végez szolgáltatást. A gyermekotthonok férőhelyszáma huszonnégy, illetve harminckét fő. Az adatokból talán kiviláglik, hogy szó sincs itt túlzsúfoltságról, ami pedig a bezárás indoka.

Igen, ez a fóti, idén hatvanéves, példaértékű változásokon keresztülment Károlyi István Gyermekközpont.

Prokai Judit gyermekvédelmi szakember