Előző
Következő
új cikk

Külföld

McCain műtétje miatt halasztódik a szavazás

Népszava|2017. júl 16. 09:16
[A+ A-]

Legalább egy héttel elhalasztják a szavazást a washingtoni szenátusban a republikánusok egészségbiztosítási reformtervéről John McCain arizonai szenátor műtétje miatt. A 80 éves szenátornak pénteken vérrögöt távolítottak el a bal szeme fölül, a beavatkozás sikeres volt, de egy hétig lábadozik odahaza, Arizonában.

Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségi vezetője már korábban bejelentette, hogy a szenátorok nem mehetnek szabadságra, csak augusztus harmadik hetétől, nem utolsósorban azért, hogy véglegesítsék az Obamacare visszavonását és felváltását célzó törvényt. McCain kiesésével azonban nem lenne elég szavazatuk a republikánusoknak az elfogadtatásához. A szenátusban ugyan 52-48 az állás a republikánusok javára, de két republikánus ellenzi és nem szavazza meg a tervezetet. Ha McCain sem lesz jelen, már csak 49 voksuk lenne, s az pedig kevés.

Ötven szavazat esetén Mike Pence alelnök adhatja le a döntő szavazatot, a mindenkori amerikai alelnök ugyanis egyben a szenátus elnöke is. Most azonban kénytelenek megvárni, amíg McCain szenátor felépül, addig más törvényeken dolgoznak. Hiába került republikánus elnök a Fehér Házba, a kongresszusi republikánus többség eddig nem sok eredményt tudott felmutatni.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!