Előző
Következő
új cikk

Belföld

Nemzeti minimum kell az egészségügyben

Népszava|2017. júl 28. 05:00
[A+ A-]

Újraélesztenék a haldokló ágazatot. FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM

A találkozó résztvevői megértették, hogy ha folyton újrakezdjük, akkor abból nem lesz semmi – állítja az ellenzéki pártok mindegyikét egy asztalhoz ültető egészségügyi szakértő, Kincses Gyula.

Október végéig kiderülhet, sikerül-e megállapodni az ágazatot érintő nemzeti minimumban – vélekedett Kincses Gyula egészségügyi szakértő, egykori államtitkár. Hívó szavára szerdán kilenc párt képviselői – a Fidesz-KDNP távolmaradása mellett – arról állapodtak meg, hogy megpróbálják meghatározni azokat a legalapvetőbb elemeket, amelyekre az akár egymást váltó kormányok is építhetik az ágazati politikájukat.

Lapunk kérdésére, hogy mi az a minimum, amelyről még arcvesztés nélkül megállapodhatnak a pártok, Kincses doktor azt mondta, hogy a legfontosabb alapvetésekben mindenképp. Így például abban egyetértésre juthatnak, milyen rendszerű egészségügyet – társadalombiztosítási-, vagy állami elven szerveződőt – preferálnak. Deklarálhatják, hogy az ágazat érdekeit nem rendelik alá más közpolitikai célnak. Vagy rögzíthetik, hogy miként képzelik el a magán- és a közfinanszírozás viszonyát, arányát. (Ma már 100 egészségügyre költött forintból csaknem 40-et a lakosság fizet - a szerk.) Tisztázhatják, akarják-e az egészségügyre fordított források GDP-hez viszonyított arányát az Európai Unió országainak átlagos költésére, 9,4 százalékra emelni. (Ma Magyarországon ez 7,1 százalék, amelyből az állam 4,8 százalékot vállal magára, a többit közvetlenül a lakosság fizeti). De abban is meg kell állapodniuk, akarják-e a szerkezetváltoztatást folytatni, végigvinni az ellátórendszer ésszerűsítését, és vállalják-e a társadalombiztosítás keretében nyújtandó szolgáltatások, azaz az ellátási csomag meghatározását.

Kincses a meghívóját 10, a közvélemény-kutatások által mérhető támogatottságú pártnak küldte el. Közülük kilenc – a DK, az Együtt, a Jobbik, az LMP, a Kétfarkú Kutya Párt, az MSZP, a Moma, a Momentum és a Párbeszéd – reagált pozitívan, míg a Fidesz távol maradt. Ahogy a szervező megjegyezte, mivel ez nem egy ellenzéki, hanem egy szakpolitikai kerekasztal továbbra is nyitva álla csatlakozás lehetősége a kormányzópárt előtt.

Kincses Gyula abban bízik, hogy a szerdai találkozó résztvevői megértették: ha folyton újrakezdjük az elejétől, akkor abból nem lesz semmi. Az egészségügy akkora rendszer, hogy nem lehet ciklusonként újraszervezni, ezért bizonyos elvekben muszáj megállapodni. A szándék egyértelmű, és szerdán maximális elköteleződéssel vállalta mind a kilenc párt a feladatot.

Kincses tervei szerint valamennyi találkozó végén emlékeztetőben rögzítik azokat az elemeket, amelyekben már kialakult a konszenzus, illetve rögzítik az újonnan felmerült kérdéseket, vitapontokat. A következő fordulókra már csak a vitás kérdéseket hagyják, míg nem lesz meg minden kérdésben a mindenki számára elfogadható közös minimum, az amivel már az ország, a nyilvánosság elé lehet állni.

– Nem programot írunk, hanem közös minimumként elfogadott politikai értéknyilatkozatot – hangsúlyozza a szakértő. "Így ez nem is lehet túl bonyolult. Azokat az alapelveket, sarokpontokat kell megtalálni, amelyek hosszútávú stabilitást adnak a rendszernek. Minél részletesebb lenne, annál több különbség jönne elő, annál nehezebb konszenzust találni" – fejtette ki.

Kinek sikerült összehozni?
Kincses Gyula
- 1990-1994 között az MDF parlamenti képviselője
- 1992-től a Népjóléti Minisztérium egészségügyi rendszerváltozást koordináló bizottságának elnöke
- 2001-ben az Egészségügyi Minisztérium reformügyekért felelős miniszteri biztosaként az Orbán-kabinet főtanácsadója, majd a Medgyessy-kormány egészségügyi tárcájának tanácsadója
- Az első Gyurcsány-kormány idején az egészségügyi reform előkészítésén dolgozott, majd államtitkár lett
- Több szakmai blog írója, szerkesztője

Danó Anna

Lájkoljon minket a Facebook-on is!