Előző
Következő
új cikk

Sport

Nem elérhetetlen a csoportkör a Videoton játékosa szerint

Népszava|2017. aug 5. 05:52
[A+ A-]

Fotó: Molnár Ádám

A pénteki sorsolás ismeretében a szerb Partizan Belgrádon át vezethet a Videoton útja az Európa-liga csoportkörébe. A magyarok védője, Fiola Attila bizakodó.

Pikáns párharcra van kilátás.

A csütörtök esti, Bordeaux elleni bravúros győzelem (1-0) és a 2-2-es összesített végeredmény ellenére az idegenbeli találkozón szerzett gólnak köszönhető továbbjutás után tegnap már az európai szövetség nyoni központjában volt érdekelt a Videoton, Svájcban ugyanis elkészítették a rájátszás menetrendjét. Fortuna kegyes volt az első selejtezőkörből induló, a franciák előtt a máltai Balzant és az észt Nomme Kaljut búcsúztató székesfehérvári csapathoz, hiszen a „szerencse” azt a Partizant sodorta a magyar ezüstérmes útjába, melyet az együttes vezetőedzője, Marko Nikolic hátrahagyott a Videoton kedvéért a nyáron.

„A szűkített ellenféllista ismeretében úgy gondolom, hogy a közepes erősségű ellenfelet kaptuk” – ezt Fiola Attila, a Videoton 19-szeres válogatott hátvédje nyilatkozta a Népszavának. – Nem lehetetlen küldetés a főtáblára jutás, hiszen azért mégsem egy világklasszis csapattal játszunk. Persze, a szerb bajnok biztosan erős ellenfél lesz, ám a vezetőedzőnk onnan jött, biztos, hogy ismeri a csapatot, így pluszinformációkkal tud majd segíteni minket. Bizakodó vagyok – tette hozzá.

A májusban – alig egy év alatt harmadszor – elszenvedett sérüléséből éppen a Bordeaux ellen visszatérő Fiola elmondta: nehéz egy esztendőt zárt le az újbóli pályára lépéssel, ám az utolsó néhány percet leszámítva erővel is jól bírta a hosszabbításokkal együtt 102 percig tartó csütörtöki selejtezőt.

„Jobban akartuk ezt a továbbjutást. A franciák meglehet, már a sorsolás után elkönyvelték magukat biztos továbbjutónak, talán túlságosan is elbízták magukat. Nagyon kellett nekünk az a bizonyos találat idegenben. Jól játszott a csapat, küzdött mindenki mindenkiért, a védelem pedig kapott gól nélkül megoldotta a feladatát. Szerintem megérdemeltük a továbbjutást” – mondta el lapunknak a labdarúgó.

A belgrádi B92 a párosítás ismeretében azt írta, hogy a népszerű edző, Nikolic visszatér a Partizan pályájára, ám a fekete-fehérek szurkolói most annyira nem örülnek neki. A belgrádi állami televízió, az RTS a Partizan sportigazgatóját, Ivica Ilievet idézte, aki azt közölte, nem örül a Videotonnak, mert trénere igen jól ismeri a Partizant. Ettől függetlenül derűlátó, mert elég idejük van arra, hogy felkészüljenek a magyarok játékából.

A Partizan egyébként korábban a jugoszláv, napjainkban a szerb liga domináns csapata, bajnokként az új idényt a Bajnokok Ligája selejtezőjében kezdte. Onnan az Olimpiakosz ejtette ki a Nikolicot váltó Miroslav Djukic csapata, amely a görögök ellen már nem számított az együttes Szaúd-Arábiába szerződő erősségére, a brazil Leonardóra. A 3 millió euróra taksált játékos hiánya aligha a Videoton számára hátrány…

A párharc első felvonását augusztus 17-én, jelen állás szerint Szerbiában rendezik, ám ez még változhat. Ami biztos: a kinti találkozót nézők nélkül rendezik egy korábbi szankció értelmében. A visszavágó egy héttel később következik.

Sorsoltak a Bajnokok Ligájában is
Pénteken a BL rájátszásának a beosztását is elkészítették. A Szalai Ádámot foglalkoztató Hoffenheim a Liverpoollal, a korábban a magyar bajnokot búcsúztató, egyébként Kádár Tamás soraiban tudó Hapoel Beer-Sheva a Mariborral, Kleinheisler László kazah klubja, az Asztana pedig a skót Celticcel mérkőzhet a főtáblára jutásért.

Hatos Szabolcs

Lájkoljon minket a Facebook-on is!