Előző
Következő
új cikk

Bűnügy-baleset

Gondozottak pénzét sikkasztotta el az "egyházas" asszony

nepszava.hu|2017. aug 6. 14:18
[A+ A-]

Vádat emelt a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség azzal a helybeli nővel szemben, aki az egyik magyarországi egyház keretében végzett közérdekű tevékenysége során ellopott mintegy 11 millió forintot.

A vádlott 2012 elejétől egészen 2015 végéig közérdekű önkéntes tevékenységet végzett egy magyarországi egyház kisebbségekkel foglalkozó missziója keretében. Az asszony a szegedi kirendeltségen dolgozott, ahol többek között az őt foglalkoztató szervezet feladata volt a házi segítségnyújtás és szociális étkeztetés. A vádlott dolga volt szegedi telephelyvezetőként a számlák megnyitása is, a működési költségekkel történő elszámolás, a gondozók munkájának összehangolása, ellenőrzése. A nő mindezen túlmenően a gondozottaktól az étkeztetésre átvett térítési díjat naponta csekken adta fel az őt foglalkoztató szervezet felé, illetőleg naponta kellett befizetnie azt a szervezet bankszámlájára.

A vádirat szerint az asszony 2015 júliusától azt kérte az étkezési térítési díjakat beszedő szociális gondozóktól, hogy az átvett összegeket személyesen neki adják át. A pénzt nem fizette be a szervezet bankszámlájára, a 2015. szeptember 30. napjáig terjedő időszakban mintegy 11 400 000 forintot tulajdonított el.

Az ügyészség a vádlottat folytatólagosan, jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettével vádolja.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!