Előző
Következő
új cikk

Belföld

Kiderült, mennyit hoz a bulinegyed - Lepődjön meg!

nepszava.hu|2017. aug 8. 13:15
[A+ A-]

A 6,6 milliárdos becsült bevétel nem hatja meg a zaj ellen tiltakozókat, akik körülbelül két hete tüntettek Erzsébetvárosban. FOTÓ: Tóth Gergő

Egy év alatt több mint hatmilliárd forintos adóbevételt termel a fővárosi bulinegyed - derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárának válaszából, akitől Oláh Lajos, a DK képviselője kérdezte meg, mennyi bevételt termel nemzetgazdasági szinten a VII. kerületi bulinegyed. 

Tállai András válaszában azt írta, a VII. kerületi székhellyel rendelkező szálláshely-szolgáltatási, illetve vendéglátási főtevékenységet folytató adózók a kiemelt adónemek és az idegenforgalmi adó tekintetében csaknem 6,6 milliárd forinttal járultak hozzá az államháztartás bevételeihez 2016-ban. Az adat ugyanakkor nem teljesen pontos, a tevékenység végzésének tényleges helye és az adózók székhelye egymástól eltérhet, így a VII. kerületben keletkező bevételek ezen ágazatok esetén is eltérést mutathatnak a tényleges forgalomtól.

A szépen csengő 6,6 milliárdos becsült bevétel azonban nem hatja meg azokat a lakókat, akik a bulinegyedben lévő tarthatatlan közállapotok ellen tiltakoznak. Múlt héten a zajos éjszakai élet miatt tartott tüntetés után a kerület fideszes polgármesterének, Vattamány Zsoltnak írtak nyílt levelet, aki szerintük elismerte, hogy valós problémát feszegetnek a Belső-Erzsébetvárosban uralkodó áldatlan állapotok ellen tiltakozók, mégsem vette fel a kapcsolatot az Élhető Erzsébetváros civil csoporttal.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!