Előző
Következő
új cikk

Bűnügy-baleset

Megölt egy kisfiút, majd a gyerek apjára kente az egészet

MTI|2017. aug 9. 13:48
[A+ A-]

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki a korábbi tárgyalásán hamisan vádolta meg az általa megölt kisfiú édesapját - közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán.

A főügyészség felidézte, a több mint húsz évvel ezelőtti emberöléssel vádolt libanoni férfi a bíróságon nemcsak azt állította hamisan, hogy nem ő ölt meg egy hétéves kisfiút, hanem a gyerek édesapja a gyilkos. Az alapügyben a libanoni állampolgár ellen nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt 2016 februárjában emeltek vádat. A férfi húsz évvel korábban Újpesten különös kegyetlenséggel megölte a neki korábban szállást adó családfő feleségét és kisfiát. A Fővárosi Törvényszék a férfit emiatt idén májusban jogerősen életfogytiglanra ítélte.

A főügyészség közölte: a vádlott a tavaly július 8-án tartott tárgyaláson szándékosan, valótlanul azt állította, hogy miután ő betört a házba és megölte a családanyát, valamint megütötte a kisfiút, a családapa volt az, aki késsel bántalmazta a gyereket, aki ebbe a bántalmazásba halt bele. A főügyészség azt írta, a jogerős ítélet rögzíti, hogy a családanyát és kisfiát a libaboni férfi támadta meg, és a gyerek is a vádlott kitartó, brutális bántalmazásába halt bele.

A vádlott ezzel különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolta meg hamisan a családapát, ezért a Budapesti Nyomozó Ügyészség a férfit életfogytig tartó szabadságvesztéssel is fenyegetett bűncselekményre elkövetett hamis vád bűntettével vádolja.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!