Előző
Következő
új cikk

Szép szó

Az újságot író

Népszava|2017. aug 12. 07:00
[A+ A-]

Mielőtt elindultam volna Torontóba, anyósom megbízott azzal, hogy keressem meg az ő testvérének a lányát, kérjem meg, hogy vigyen el a testvére sírjához, vigyek virágot és fényképezzem le a sírt.

FOTÓ: SZALMÁS PÉTER

FOTÓ: SZALMÁS PÉTER

Megérkeztem Torontóba, ahol életemben először jártam, és már az első napon találkoztam Kopátsy Sándorral, aki éppen a beutazóvízumra várt, Nagy Imre újratemetésére akart hazajönni. 1989 júniusa volt. Elkészítettem vele az interjút, aminek az lett a címe, hogy Kommunista voltam. Most előreszaladok egy kicsit. A Magyar Nemzetnél dolgoztam akkoriban. Amikor hazaérkeztem, még Kopátsy előtt, természetes volt, hogy saját lapomnak adom az interjút. De az ezzel a címmel 89 júniusában nem merte közölni, így adtam aztán le a Választási újságnak, ahol meg is jelent, s amikor június tizedike környékén Kopátsy megérkezett, azzal a lappal vártam Ferihegyen.

Kopátsy elvitt a Niagara-vízeséshez, mert mint mondta, a kanadai oldal felől sokkal szebb, könnyebb a megközelítése, stb. Tényleg csodálatos, egy nagyszerű napot töltöttünk el, megebédeltünk, stb. Az ebédnél elmondtam Kopátsynak, hogy milyen feladatot kaptam az anyósomtól. Másnap elmentünk a megadott címre. Gyanús volt, hogy a kapucsengőn nem a keresett név szerepelt. Ajtót nyitnak, mondom, hogy Veres Teréziát keresem, nem lakik itt? Hát már rég nem, de ők ismerik, mert tőle vették a házat, de nem tudják, most éppen hol lakik, semmit sem tudnak róla. Vége, gondoltam, nem tudok eleget tenni anyósom kérésének. Az egyetem vendége voltam, az egyetem egyik vendégházában laktam. Kértem egy telefonkönyvet és felhívtam az ott talált összes Verest. Sok volt, legalább húsz, de talán még annál is több. Ott ugyanis nincs kiírva a keresztnév. Úgyhogy fölhívtam az összes T. Verest, hátha Teréziára rábukkanok. Sok Veressel beszéltem, de Teréziát nem találtam meg. Egy skót professzorra bíztak, aki elvitt ide-oda, megmutatta a várost. Egyszer elmondtam neki, milyen gondban vagyok, hogy szeretném megtalálni anyósom testvérének a lányát, Terezia Verest. A professzor arra kért, hogy másnap tíz órakor legyek a szállodai telefonom közelében, mert hívni fog, megpróbál segíteni. Kicsit késtem, tíz óra öt perckor, vagy tízkor érkeztem a telefonomhoz, villogott a kis piros lámpája, az üzenetrögzítő. A professzor hagyott üzenetet, s az üzenetben volt egy telefonszám. Fölhívtam, pokoli búgó hangot hallottam. Hívtam többször, ugyanaz a hang, hívtam a recepcióról, sőt egy utcai fülkéből a legkülönbözőbb variációkat próbáltam ki, ugyanaz a szörnyű búgó hang válaszolt. Kész, vége, gondoltam, és elindultam csavarogni a külváros felé.

Átmentem a kínai negyeden, elérkeztem a koreai negyedbe, ahol látták, hogy idegen vagyok és megszólítottak. Az egyik hapival jól elbeszélgettem arról, hogy milyen rossz az ő kisebbségi sorsuk Kanadában, hogy ez a kis koreai kolónia, vagy mi, mennyire ki van szolgáltatva. Felhívta a figyelmemet egy templomra, ami idegenforgalmi nevezetesség, azt nézzem meg. Már délután volt, elindultam abba az irányban, persze mindenütt gyalog. Megtaláltam a templomot egy nagy téren, azonban zárva volt. Mászkáltam, lassan sötétedni kezdett, nem volt a téren már senki más csak én, meg egy apuka egy kisgyerekkel, akit bicikliztetett. Egyszer csak hallom, amint hívja. "Pumukli! Gyere azonnal vissza!" Hoppá. Magyarul. Odamegyek megszólítom, bemutatkozom.

– SZ. L. vagyok Budapestről. Ő meg azt mondja, hogy én meg Illyés Gyula vagyok Nagyváradról. Micsoda? – kérdezem. Honnan? Azt mondja Nagyváradról. És hol lakott Nagyváradon, mert én ismerős vagyok ott. Mondja, hogy a Kapucinus utcában. Ott ahol a Jovián Gyurinak műterme volt? - kérdezem. Ott, mondja, persze hogy ott. Ott festegette a Gyuri a plakátokat, meg a közlekedési táblákat, meg mindenféle szart, mondja. Azt is festett, mondom, mert valamiből meg kellett élni. De közben, meg aztán… Ne mondja, maga tényleg váradi. Haza kell mennem a gyerekkel, mondja, de meghívom, ha van ideje, jöjjön el velem, örülni fog a családom, ha lát egy budapestit. Beültünk a kocsijába, vele mentem. Útközben elmondtam, mekkora gondban vagyok. A magyarok tartják egymással a kapcsolatot – már aki, mondja ő. Akkor segítsen, hátha megtaláljuk Teréziát. Elkérte tőlem otthon a telefonszámot, és hívogatni kezdte. Ugyanazt a búgó hangot adta neki is. Ez rossz szám, mondja. Akkor ad ilyen szörnyű hangot a készülék, s azért, nehogy megpróbáld még egyszer. Akkor vége, mondtam. Nincs vége. Itt a cím, mondta ő. Elmegyünk erre a címre, mondta. Itt van nem messze, megtaláljuk. Milyen messze, kérdezem, úgy nyolcvan mérföld, mondja. És az nincs messze? Miért lenne, kérdez vissza. Hááát, mondom. Kanadában vagyunk, mondja. Ja, mondom. Este volt már és előttünk nyolcvan mérföld. Útközben jót beszélgettünk Illyés Gyulával, de már nem emlékszem miről.

Megérkeztünk a prérire, és a prérin volt egy ház. Ez az, mondja Illyés Gyula. Ez az a ház. És valóban a kapucsengőn ott szerepelt T. Veres neve. Becsengetek, kicsi kövérkés nő nyit ajtót. Mondja, hogy én biztos a budapesti újságíró vagyok, aki őt keresi, mert telefonált ide valaki két napja, hogy majd jelentkezik, de azóta sem jelentkezett senki. Ő várt engem, biztos volt benne, hogy megjövök. Menjünk beljebb. Bementünk a házba. Szép, többszintes, nagy lakás volt. A konyhában megterítve, az asztal közepén egy hatalmas vesszőkosárban debreceni páros, füstölt sonka, tokaszalonna, szalámirudak meg hasonlók. Ízlésesen összehordva mindenféle hentesárú. Bejön a férj, egy ugyancsak kövérkés alacsony ember, akiről kiderült, hogy mielőtt kivándorolt volna, debreceni hentes volt. Nyitott itt Torontó mellett egy debreceni hentesboltot, azért ez a sok szép, gusztusos áru. Elmondom miért jöttem, el kellene menni Terézia édesanyjának a sírjához, hogy virágot tegyek rá, és lefényképezzem, ha már itt vagyok. Azt most nem lehet, mondja, sötét van, mindjárt éjszaka, a temető ugyan nincs messze, de éjszakára bezárják. Megígéri, hogy másnap visz virágot, de lefényképezni nem tudom. Ott voltam a kapuban, megcsináltam, amivel megbíztak, és mégsem. Virág, biztos vagyok benne, hogy került a sírra, de lefényképezni már nem tudtam. Késő éjszaka érkeztünk Illyés Gyulával vissza Torontóba, mondanom se kell.

Kőrössi P. József

Lájkoljon minket a Facebook-on is!