Előző
Következő
új cikk

Belföld

Giró-Szász András: már nem vagyok közszereplő

nepszava.hu|2017. aug 11. 09:44
[A+ A-]

Giró-Szász András egy 2015-ös Kormányinfón, aminek akkoriban állandó szereplője volt Lázár János oldalán FOTÓ: Tóth Gergő

Nemcsak a kormányzati munkát, de a versenyszférát is maga mögött hagyta Giró-Szász András, a Fidesz–KDNP kormány kommunikációért felelős korábbi államtitkára – írja a Magyar Nemzet.

Az egykori kormányszóvivő eladta azt az elemző és tanácsadó céget, amely 2012 és 2016 között több százmillió forintos állami megbízást kapott. Giró-Szász egyébként adta-vette az egykori kormányközeli társaságban a tulajdonrészét, attól függően, hogy kapott-e feladatot a kabinettől, vagy sem.

Utoljára 2014-ben vált meg a tulajdonrészétől, akkor azért, mert kinevezték a Miniszterelnökség kormányzati kommunikációért felelős államtitkárává, ám a posztról 2015 októberében távozott, mert a kommunikációs feladatokat a frissen megalakult Miniszterelnöki Kabinetiroda vette át a Miniszterelnökségtől, és Giró-Szász a pletykák szerint nem akart Rogán Antallal együtt dolgozni. A kormányinfón, amelyen bejelentette lemondását, Lázár azt mondta, az elmúlt öt évben, ha gond volt a kormánykommunikációval, „András beugrott”, és nem tartja kizártnak, hogy erre a közeljövőben is szükség lesz. 

Ezután a kormányfő belpolitikai tanácsadójaként valóban visszatért a kormányzati munkába. Akkor úgy nyilatkozott a Népszabadságnak, hogy nem tudja, mennyit keres ezzel a poszttal, ugyanis nem foglalkoztatja a pénz, de mint mondta: nem jár neki se hivatali autó, se iroda, és stáb sem.

Egy hónappal később már ismét az övé volt a Strategopolis Kft.

A kormányinfók egykori állandó szereplője tagadta, hogy cége eladása után ismét munkába állna a fideszes kabinet felkérésére. A lapnak azt mondta, éppen nyaral, ám röviden kifejtette: visszavonult, s valóban eladta a cégét, döntésének okairól viszont nem akart nyilatkozni. Továbbá jövőbeli terveiről sem kívánt beszélni, ugyanis – ahogy fogalmazott – ma már nem számít közszereplőnek.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!