Előző
Következő
új cikk

Sport

Háromesélyes presztízsharc az NB I-ben

Népszava|2017. aug 12. 05:51
[A+ A-]

Négy fordulót követően egyik együttes sem szenvedett még vereséget. FOTÓ: Molnár Ádám

A címvédő Budapest Honvéd a jó formában lévő Újpestet fogadja, avagy a végső sikerre is esélyes csapatok csapnak össze az NB I 5. játéknapjának szombati találkozóján.

Négy forduló után 4 veretlen és két nyeretlen együttes maradt az OTP Bank Ligában, a makulátlan mérleggel rendelkezők száma azonban könnyen lehet, hogy csökken az aktuális hétvége után. A nap rangadóját a Bozsik-stadionban rendezik, ahol a hazai környezetben tavaly szeptember óta legyőzhetetlen, holtversenyben most is éllovas bajnokcsapat játszik az új idényre megerősített, biztató formát mutató Újpesttel. A párosítás élvonalbeli történetében immáron 205. alkalommal.

„Az eddigiekkel elégedettek lehetünk, habár a két döntetlen miatt lehet hiányérzetünk” – nyilatkozta a Népszavának a Honvéd kapusa, Gróf Dávid. – Kis szerencsével azokon a mérkőzéseken is nyerhettünk volna, melyeken pontokat veszítettünk. A Diósgyőr ellen a 96. percben kaptuk az egyenlítő gólt, a Balmazújvárossal szembeni meccset pedig ember- és gólelőnyben be kellett volna húzni. Annak viszont örülhetünk, hogy veretlenül elsők vagyunk – tette hozzá a kapuvédő.

A hazaiak az előző évad leggólerősebb támadópárosában, a nyári mérkőzéseken is rendre eredményes Eppel Mártonban és Davide Lanzafaméban, míg az újpestiek a remek formának örvendő Nagy Dánielben és az egyre formálódó csapatukban bízhatnak. A presztízs és a pozícióharc mellett külön érdekessége a rangadónak, hogy ezúttal már lila-fehérben tér vissza a Bozsikba az a Zsótér Donát, aki a legutóbbi idényben kispesti kölcsönjátékosként a Honvéddal lett aranyérmes.

„Donát az egyik legjobb barátom volt a csapatból, ezért is sajnáltam, hogy nem tudott nálunk maradni. Ha szembetalálnám magam vele a kapu előtt, tudom, hogy mire képes, ez adott szituációban akár előnyt is jelenthet, ám azt se feledjük el, hogy az Újpestből nem csak ő tud veszélyes lenni” – válaszolta lapunk érdeklődésére Gróf.

Az immáron csak szombati játéknappal lebonyolított körben még két mérkőzést rendeznek Budapesten: a Vasas a Mezőkövesdet, a Ferencváros a Paksot fogadja. Az Üllői úton a két hete 5-0-ra – éppen a mezőkövesdiek ellen – nyerő FTC legutóbb feledhető teljesítményt nyújtott Debrecenben. Egy újabb nagy arányú siker feledtethetné a fiaskót?

„A játékosok mindig a többgólos győzelem reményében lépnek pályára, most viszont kijelenthető, hogy nincs akkora különbség a felek között, hogy erre reális esély legyen” – mondta el a Népszavának Máté Csaba, a zöld-fehérek másodedzője. – Ugyanakkor az, hogy hazai pályán fogadjuk a Paksot, s az a tény is, hogy tavaly a Paks többször is megtréfált minket, mind-mind arra sarkallja a fiúkat, hogy csakis a győzelem szándékával lépjenek pályára – közölte a szakember.

Az eddig alulteljesítő Debrecen „papíron” ma sem sok jóra számíthat, Herczeg András csapat ugyanis Felcsútra, a Videotonhoz látogat. Az Európa–liga-selejtező rájátszásának csütörtöki, belgrádi mérkőzésére készülő székesfehérváriakkal kapcsolatban ugyanakkor kérdés, hogy Marko Nikolic mennyire gondol már a kupaselejtezőre a kezdőcsapat kijelölésekor, illetve hogy tervezi-e pihentetni legjobbjait.

Az 5. forduló programja

Honvéd–Újpest 18.00

Bozsik-stadion (tv.: M4 Sport)

Vasas–Mezőkövesd 18.00

Szusza Ferenc Stadion

FTC–Paks 18.00

Groupama Aréna

DVTK–Puskás Akadémia 18.00

Debrecen, Nagyerdei Stadion

Haladás–Balmazújváros 18.00

Sopron, Városi Stadion

Videoton–Debrecen 20.30

Felcsút, Pancho Aréna (tv.: M4)

Hatos Szabolcs

Lájkoljon minket a Facebook-on is!