Előző
Következő
új cikk

Belföld

Orbán öccséhez is ömlik a közpénz

nepszava.hu|2017. aug 16. 15:38, frissítve: 2017. aug 16. 19:47
[A+ A-]

Illusztráció: Shutterstock

A miniszterelnök öccsének, Orbán Áronnak a cége szállít zúzott követ az oroszlányi Vértesi Erőmű hulladéklerakójának rekultivációjához. A szállítmány legalább részben az Orbán Viktor édesapja, Orbán Győző tulajdonában lévő Dolomit Kft. bányájából származik – tudta meg a Direkt36.

Összesen nettó kétmilliárd forintból záratja le és rekultiváltatja a lerakót a Vértesi Erőmű Zrt., ami az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-n keresztül százszázalékos állami tulajdonban áll. Ennek alapján lehet azt mondani, hogy állami megrendelést teljesítenek a miniszterelnök családtagjai – írja az oknyomozó portál.

A Vértesi Erőmű a portálnak nem árulta el, pontosan mennyit kapnak az említett cégek. Azt viszont közölte, hogy a Dolomit Kft. mellett még öt másik cég szállít be anyagokat a rekultivációhoz.

A megnevezett öt másik cég közül egy megerősítette, hogy valóban beszállító a beruházásban. Két vállalkozás nem válaszolt, kettő viszont azt közölte, hogy a Vértesi Erőmű állításával ellentétben ők nem szállítottak anyagokat a rekultivációhoz. 

Az Orbán család tagjainak tulajdonában lévő, bányászattal, építőelem-gyártással és szállítmányozással foglalkozó cégek látványosan növekedtek az elmúlt években. A Direkt36 már korábban kiderítette, hogy a kormányfő apjának és két testvérének cégei közvetett csatornákon, alvállalkozóként és beszállítóként az állami megrendelésekből is részesednek, és ebből jelentős bevételre tesznek szert. Az egyik cég, a Gánt Kő és Tőzeg Kft. idén 730 millió forintnyi osztalékot fizet ki a családnak. Az Orbán-cégek kiemelkedő, évente már 4-5 milliárd forint bevételt elérő teljesítményéhez számos állami finanszírozású munka járult hozzá: az elmúlt években csatornázási beruházásokhoz, vasút-és autóút felújításhoz is szállítottak építőanyagokat.

Emlékezetes, hogy Orbán Viktor az első miniszterelnöksége idején, 2001-ben még kifejezetten arra kérte az édesapját, hogy a cége ne szállítson követ az akkor folyó állami autópálya-építéshez. Orbán a portálnak idén júniusban szintén azt mondta: továbbra is fontosnak tartja, hogy édesapja ne vegyen részt állami beruházásokban. Azt viszont nem tartja problémának, ha ezek a cégek beszállítóként jelennek meg az állami projektekben - idézte fel a portál. 

Lájkoljon minket a Facebook-on is!