Előző
Következő
új cikk

Kultúra

A multikulti büszke követe

Népszava|2017. aug 18. 05:46
[A+ A-]

Londonnak Európa fővárosának kell maradnia – véli Lindsay. FOTÓ: Vajda József

Iain Lindsay, az Egyesült Királyság magyar verseket szavaló budapesti nagykövete másfél éve érkezett Magyarországra. A skót diplomata magyarul és angolul mesélt dj-kről, kelet-európai vonzalmáról, s arról, hogy miként kommunikál a magyar kormánnyal vitás ügyekben.

- Úgy hallottam, hogy a Sziget fesztiválról érkezett. Milyen jó koncerteket látott?

- A Sziget fantasztikus, az ember sosem unatkozik. Láttam Jamie Cullumot. Sőt, interjút is készítettem vele. Tom Odellt is megnéztem. Persze nem csak brit előadók koncertjére mentem el. A Rudimental is nagyon jó volt. De érzem ám, hogy öregszem. Nagyon szeretem a dance, a trance és a techno zenét, ki is néztem pár fantasztikus dj-t a Szigeten, aztán megláttam, hogy éjjel 2-kor és 4-kor zenélnek.

- A nagykövetség a közelmúltban költözött Pestről Budára. A város melyik oldalát kedveli jobban?

- Hűha, nehéz kérdés (magyarul)! A mondás úgy tartja, „Mulass Pesten, aludj Budán”. Most Budán alszom és mulatok. Mindkét részt szeretem, bár hiányzik, hogy mindennap átmenjek a hídon. Mindig eszembe juttatta, milyen szerencsés vagyok, hogy itt élhetek. Sajnálom, hogy nem járok már annyit Pestre, hiányoznak a kávézók, a Centrál, a Gerlóczy, a Dunapark. Persze nem csupán kávéházakba járok! Hiányzik a zsidónegyed is, az Andrássy út és Újlipótváros. Imádom az ottani hangulatot.

- A kávézókban van alkalma gyakorolni a magyar tudását. Ha jól tudom, októberben nyelvvizsgázik.

- Igen, tavaly március óta ez lesz az első vizsgám. Nagy kihívás. Szeptember végén vissza is megyek Pécsre egy intenzív, kéthetes tanfolyamra.

- London mellett Pécsen és Debrecenben tanult magyarul, és helyi családoknál lakott. Diplomáciai berkekben nem éppen megszokott gyakorlat…

- Nálunk ez bevett dolog: ha mi britek komolyan vesszük a nyelvtanulást, mindig eltöltünk némi időt helyi családoknál. Ugyanígy tettem Romániában is. Pécsen egy orvos családnál laktam, Debrecenben tanároknál. A mai napig tartjuk a kapcsolatot.

- Hosszú időt töltött Romániában, a karrierje Lengyelországban kezdődött, odahaza a balti szekciót is vezette, másfél éve pedig Budapesten él. Honnan a vonzalom Kelet-Európa iránt?

- A skót városban, ahonnan származom, él egy lengyel közösség, második világháborús katonák alapították. Mindig jelen volt az életemben ez a régió. Úgyhogy örömmel jelentkeztem Magyarországra. A brit rendszer más, mint a legtöbb országban. Meg kell pályáznunk egy-egy posztot. Én ide akartam jönni.

- Miért?

- Szeretem ezt a vidéket, és szerettem volna visszatérni Európába. Hiszek az új és a régi Európa közti együttműködésben, noha ezeket a címkéket nem szeretem. Úgy vélem, mind európaiak vagyunk. De ezek a címkék léteznek, és Európa ezen a felén sokat szoronganak miattuk. Az itteniek úgy érzik, hogy másodrendű állampolgárokként kezelik őket Európa másik felén. Szerettem volna, ha szorosabbá válik a kapocs.

- Mostanság igen nagy változások mennek végbe Magyarországon is. A kormányt számos kritika érte, amiért szembemegy az ún. „európai értékekkel”. Említhetnénk a plakátkampányt, a menekültekkel szembeni bánásmódot, vagy a Közép-európai Egyetem (CEU) és a szabad sajtó elleni hadjáratot.

Pécsen és Debrecenben, helyi családoknál élve tanult magyarul.

- Magyarország a szövetségesünk és a partnerünk, és mint ilyen, úgy kezeljük, ahogy egy barátot szokás. Amikor felmerül egy probléma, ismertetjük a nézeteinket. Nem maradunk némák, viszont mi zárt ajtók mögött tárgyalunk a barátainkkal. Nem rohanunk a sajtóhoz. Ha az ember barátja bajba kerül, nem szalad rögtön a kocsmába, hogy mindenkinek elmondja: „a barátom nagy butaságot csinált, és szeretném, ha mind tudnátok, hogy nem értek vele egyet”. Az ember nem tesz ilyet egy közeli baráttal. Nem csupán Magyarországra, hanem minden partnerünkre igaz ez. Ami a CEU-t illeti, amikor korábban erről kérdeztek, megmondtam, hogy jeleztem az aggodalmamat. Amikor a brit no-go zónákról volt szó, akkor is megmondtam, hogy sajnos, a magyar kormány téved, ilyenek nincsenek. Úgyhogy nem maradunk csendben, de vannak olyan témák, amelyeket jobbnak látunk magunk között megbeszélni. Egyébként remélem, hogy a CEU-val kapcsolatban megállapodás születik, és ez a nagyszerű egyetem folytatni tudja a működését.

- A barátok általában meghallgatják egymást. Ezt tapasztalta a magyar kormány részéről?

- Abszolút. Anélkül hogy belemennék a részletekbe, elmondhatom, hogy Magyarország is tagja az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának, ahogy mi is… az elmúlt ülés alkalmával volt 2-3 olyan alkalom, amikor megosztottuk véleményünket a magyar kormánnyal, és bizonyos ügyekben – nevezzük így – kedvezőbb végkifejlet irányába tudtuk befolyásolni a hozzáállását.

- A tavaly júniusi Brexit-népszavazás előtt azt mondta, hogy rossz hatással lenne a magyar-brit kapcsolatokra, ha az Egyesült Királyság kilépne az Európai Unióból. Hát, megszavazták: megsínyli a két ország közötti viszony?

- Azt hiszem, úgy fogalmaztam, hogy a kilépés rossz hatással lehet, attól függően, hogy miként állunk hozzá. A 20. század jelentős részében a britek és a magyarok nem voltak épp a legjobb barátok.1989 óta, különösen az utóbbi 6-7 évben azonban megváltozott a helyzet. Olyan kulcsfontosságú ügyekben, mint az EU reformja, Magyarország mögöttünk állt. Továbbá soha korábban nem élt annyi magyar Nagy-Britanniában, és annyi brit Magyarországon, mint most. Mintegy negyedmillió magyarról, és tízezer britről beszélünk… az EU-ból való kilépéssel nyilvánvalóan erősebb bilaterális kapcsolatokat kell kiépítenünk minden uniós tagállammal. Szeretném, ha az országaink között szorosabb együttműködés alakulna ki a felsőoktatás, a kutatás, a fejlesztés, és a gazdaság terén. Nagyon hiszek az emberi erőforrásban. Negyedmillió magyar él nálunk, ők napi kapcsolatban vannak britekkel a munkahelyükön, az egyetemen, s ez egy jó dolog, mindenki számára.

- Nem épp mindenki gondolja így. A Brexit után a korábbinál is jobban felerősödött a bevándorló-ellenesség, verbális és fizikai atrocitások is értek külföldieket, kelet-európaiakat…

- Tagadhatatlan, de úgy vélem, ami a gyűlöletbeszédet, a gyűlölet-bűncselekményeket illeti, ezek egy szűk kisebbség nézetei. A mienk egy multikulturális társadalom, és büszkék vagyunk rá. Megértem, hogy egyesek, akik nem ilyen társadalomban élnek, nehezen értik ezt meg, de mi bizony büszkék vagyunk erre. A Brexit után felerősödtek bizonyos félelmek, de az emberek megértették, hogy a világ nem változik meg egy pillanat alatt. Voltak olyan félelmek is, hogy a magyaroknak majd el kell menniük Nagy-Britanniából. Mostanra mindenki tudja már, hogy egy uniós állampolgárnak sem kell elmennie, ha már 5 éve ott él, hiszen letelepedésért folyamodhat. Ha valaki 2019-ben (a munkaerő szabad áramlása 2019 márciusa, a kilépési folyamat befejezése után véget ér – A szerk.) még csak-egy két éve él ott, akkor sem kell aggódnia, hiszen 5 év elteltével letelepedhet. Nem kell elmenni Nagy-Britanniából, szívesen látjuk önöket.

- A Brexitet megelőző kampány azért mégiscsak ennek az attitűdnek a szöges ellentétéről szólt. A fő kampánytéma a bevándorlás volt, és sokak szerint főképp ez döntött a kilépéspárti tábor javára.

- Az embereket sok minden motiválta, vissza akarták szerezni az irányítást számos dolog felett. Ezek egyike a bevándorlás volt. Talán a saját sikerünk áldozatai vagyunk. Ha valakit okolni kell, akkor csak magunkat okolhatjuk, ugyanis nagyon ügyesen csábítottuk magunkhoz a külföldieket. De vidéken, a kisvárosokban az emberek élete drámaian megváltozott a 2004-es EU-bővítés óta. Sokkal többet változott az életük ebben az időszakban, mint az azt megelőző 20-30 évben. Az emberek vissza akarták szerezni az irányítást a bevándorlás fölött. Az irányított migráció irányába haladunk, hasonló rendszer felé, mint a kanadai, az amerikai vagy az ausztrál. Továbbra is szükségünk van tehetséges emberekre. Globális országnak kell maradnunk, Londonnak meg kell maradnia Európa fővárosának. Nem azt mondjuk, hogy ne legyen bevándorlás, csupán azt mondjuk, hogy nekünk kell kontrollálni. Szükségünk van tehetséges magyarokra.

- Skóciában született és nőtt fel, de 1980 óta már nem él ott. Számos alkalommal láthattuk azonban, hogy erős skót identitással rendelkezik. Mennyire tartja jogosnak az újabb függetlenségi népszavazást követelő hangokat?

- 2014-ben már volt egy népszavazás. Az emberek 55 százaléka arra voksolt, hogy Skócia az Egyesült Királyság része maradjon. Az volt a mondás, hogy egyszer lesz ilyen szavazás egy emberöltőben. A legnagyobb jóindulattal sem lehet 3 évet egy emberöltőnek nevezni…

- Valóban, de a körülmények némiképp megváltoztak.

- A közelmúltban zajlottak le a választások. A skót nacionalisták elvesztették a mandátumaik 40 százalékát. Az emberek, azt hiszem, kinyilvánították az akaratukat egy újabb népszavazás tekintetében. A közvélemény-kutatások szerint az arányok nem nagyon változtak, a többség szerint nem kell újabb népszavazást tartani… Skót vagyok, úgyhogy számomra ez nem egy száraz politikai ügy, de úgy vélem, hogy a parlamenti választás eredménye megmutatta, hogy az embereket nem izgatja a referendum vagy a függetlenség. Egyébként is elég bizarr lenne a skót kormánytól, ha megszavaztatná az embereket, miközben még mindig tárgyalunk a kilépés feltételeiről. Az emberek azt sem tudnák, hogy mire szavaznak.

Körösi Ivett

Lájkoljon minket a Facebook-on is!