Előző
Következő
új cikk

Vélemény

Kalandpark - Surindra, a bőrös

Népszava|2017. aug 21. 06:03
[A+ A-]

Minden nagykövetségnek van informális kapcsolati hálózata. Tokióban ismerik a megbízható óraüzletet, Pekingben a hamisított ruhák áruházát, Kuvaitban az aranyakat kedvező áron kínáló kereskedőt, Helsinkiben tudják, hol érdemes lazacot vásárolni. Ilyen kapcsolat volt a hatvanas években Delhiben Surindra, amikor nagy divat volt Magyarországon a bőrkabát.

Kis műhelye volt közel a misszió épületéhez, a nap bármely szakában mozgósítható volt. Finom anyagokból dolgozott, néhány óra alatt elkészült. Amikor a hetvenes években Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke Indiában járt, már a repülőtéren jelezte a nagykövetnek, hogy szeretne bőrkabátot csináltatni. A nagykövet természetesen azonnal értesítette Surindrát, aki délután már az Ashoka szállodában volt, estére pedig szállította a kész árut, ami elnyerte Losonczi tetszését. A látogatás további részével sem volt gond.

A bőrkabát ezután nem ment ki a divatból, így Surindra továbbra is nélkülözhetetlen volt. Számos politikus jött Delhibe, sokféle gazdasági és kulturális megbízatással, programjukból azonban ez a vékony, magas mosolygós indiai férfi, nyakában az elmaradhatatlan mérőszalaggal soha nem maradhatott ki. Ha a látogatások tervét készítettük, mindig szerepelt benne pontosan nem körülírt „népművészeti program”. Ez volt a kis műhely a Sarojini piacon. Egy alkalommal egy miniszterelnök-helyettest kísértem tárgyalásról tárgyalásra, akkoriban nagyon nagy lángon égtek a magyar-indiai kapcsolatok, néhány megállapodást is aláírtunk. Utolsó este hivatalos vacsora volt a nagykövetségen, utána hazavittem a szállodába. Hajnalban csengett a telefon. Ha az ember diplomata, nem tétovázhat.

- Kimaradt a bőrkabát. Figyelmetlen voltál.

Nyeltem egyet. Ha az ember diplomata, ezt is meg kell tanulnia. Nem akkor eszik, amikor éhes, nem akkor alszik és nem akkor pisil, amikor kell, hanem akkor és ott, ahol lehet.

- Hajnali három óra van és önnek reggel indul a repülőgépe.

- És ez akadály? – kérdezte ő.

- Szó sincs róla – feleltem. – Azonnal indulhatunk.

Egy óra múlva a műhelyben voltunk, Surindra akkurátusan méretet vett. A sarokban állt két ócska karosszék, ott vártuk meg, amíg a kabát elkészül. Persze tökéletesen sikerült, mint minden, amibe az öreg indiai belevágott. A miniszterelnök-helyettes felpróbálta, elégedetten állapította meg, hogy a munka jól sikerült.

- Egy baj van – mondta, miután becsomagolta a kabátot a bőröndjébe. – Már nincs nálam rúpia. Megtennéd, hogy kifizeted? Majd küldd el nekem a számlát, elintézzük.

- Semmi gond – legyintettem. Éppen elértük a járatot.

Másnap felkerestem Surindrát, megköszöntem neki a gyors segítséget, amivel feltehetően megmentette az állásomat. Számlát nem kértem, mert ő még életében nem adott számlát senkinek.

- Mindig segítek – felelte. Akkor már nyolcvan éves volt, vastag dioptriás szemüveget viselt. – Holnap lesz az unokám esküvője, vinnék valami finomat. Tudnál segíteni?

- Természetesen – mondtam. Már a csomagtartóban volt a „With Love from Hungary” feliratú papírzacskóban egy üveg Johnny Walker.

- Hogy találtad ki, hogy erre gondoltam? – kérdezte hamiskásan.

- Egy diplomatának mindenre kell gondolnia- feleltem hamiskásan.

Odze György író