Előző
Következő
új cikk

Belföld

Rendrakás a hivatalokban

Népszava|2017. aug 22. 05:04
[A+ A-]

Illusztráció: Shutterstock

Zöld számot indított tegnap a közszféra hivatalaiban működő szakszervezet, hogy a dolgozók bejelenthessék, ha az állami vagy önkormányzati munkáltató nem tartja be a munkajogi szabályokat. A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) másfél éve harcol a közszféra életpályáiból kihagyott helyi tisztviselők béremeléséért, de a kormány csak a legutóbbi hetekben volt hajlandó tárgyalást kezdeni a kérdésről.

A trükközés azonban nem ért véget, a Belügyminisztérium eddig nem fogadta el az érdekvédők javaslatát az illetményalap 60 ezer forintra emeléséről, vagy a három év alatt megvalósuló 50 százalékos béremelésről és azt sem tudni, mi lesz a sorsa a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségét (TÖOSZ) vezető Schmidt Jenő javaslatának, ami októbertől 20, jövő januártól újabb 8, majd 2019 januárjától még 10 százalékos emelést hozna az önkormányzati tisztviselőknek. A csütörtöki kormányülés előtt legalább meg kellene ismerniük, mit tartalmaz a tárca javaslata, de az egyeztetésre lapzártánkig nem kaptak meghívót az érdekvédők és önkormányzati szövetségek.

„Tartsd be a 8 órás munkaidőt, törjük át közösen a hallgatás falát!”, „Tegyünk rendet a munkahelyeken!" – kéri az MKKSZ a közigazgatásban és közszolgálatban dolgozóktól. Akár névtelenül is telefonálhat bárki a 06-1-338-4271-es zöld számra, ha azt tapasztalja, hogy munkahelyén két jelenléti ívet vezetnek, ha krónikus a létszámhiány, ha nem szabályosan rendelik el vagy nem fizetik ki a túlmunkát, vagy bármilyen más jogsértésre utaló körülményeket észlel.

A szervezetet vezető Boros Péterné elmondta, az összegyűlt panaszokat folyamatosan továbbítják a nemzetgazdasági tárcához tartozó Munkavédelmi és Foglalkoztatási Felügyelethez, illetve annak megyei kormányhivatalokban működő kirendeltségeihez, és időről-időre a sajtóban is közreadják a tapasztalatokat. Azt remélik, hogy az egyelőre október 7-ig, a „Tisztes munka-tisztes munkabér” szakszervezeti világnapjáig szervezett akciójuk mindenki előtt világossá teszi, hogy a törvényeket még az államnak is be kell tartania és meg kell fizetnie a dolgozóit.

G.E.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!