Előző
Következő
új cikk

Külföld

Obama tanácsa Trumpnak

Népszava|2017. szept 4. 10:30
[A+ A-]

Az Egyesült Államokban hagyomány, hogy az elnök levélben látja el jó tanácsokkal utódát. Az amerikai sajtó megszerezte azt a feljegyzést, amelyet Barack Obama írt januárban Donald Trumpnak.

 Az írás nagyon békülékeny hangú ugyan, de egyúttal óvatos figyelmeztetés is. Utal például az elnök felelősségére, arra, hogy mindvégig a demokrácia védelmezőjének kell lennie. Eddig nem igazán fogadta meg Trump az előd tanácsait, mert többször vádolták már azzal hét hónapja tartó elnöksége során, hogy ügyet sem vet a jogállamiság alapelveire. Egyebek mellett elnöki kegyelmet adott annak a seriffnek, aki többször is súlyos jogsértéseket követett el. Trump az írást „szépnek” nevezte, s azt is mondta, nagyra becsüli a benne foglaltakat. Obama egyebek mellett sok sikert kívánt utódának.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!