Előző
Következő
új cikk

Belföld

Különös pénzmozgás Orbán családi cégénél

Népszava|2017. szept 7. 08:44, frissítve: 2017. szept 7. 14:18
[A+ A-]

Illusztráció - Calidus típusú girokopter/ Youtube

Nagyon furcsán vett ki vagy tervez kivenni több tízmillió forintot az Orbán család egyik cégéből a miniszterelnök édesapja és testvére - jelzi a Magyar Nemzet.

Az érintett vállalat, a Gánt Kő és Tőzeg Kft. eddig is aranybánya volt a tulajdonosok számára (a két Orbán Győzőn kívül a kormányfő édesanyja is birtokol kisebb üzletrészt a társaságban), csak idén 730 millió forintot fizet ki a családnak osztalékként. A lap által megismert dokumentum alapján azonban nem csak így jutnak jelentős összeghez a bányavállalatból a kormányfő rokonai. A szakértők szerint egy nem éppen szokványos számviteli tranzakció ráadásul a cég bevételének elég jelentős részét, közel hatodát érinti.

Amint arról a Magyar Nemzet már korábban beszámolt; a Gánt Kő és Tőzeg Kft.-t éppen most készülnek kettéválasztani úgy, hogy a megmaradó cég kizárólag idősebb Orbán Győzőé lesz, míg a vállalatból kiváló Hahót Tőzeg Kft. Orbán Győzőné és ifjabb Orbán Győző kezébe kerül. A tranzakció miatt számos olyan dokumentumot is le kellett adnia a cégbíróságon, amelyeket egyébként nem hoztak volna nyilvánosságra, ezekből pedig több érdekesség is kiderült.

Meglepőnek azonban ebben a kéz-kezet mos-féle, urambátyámos világban nem mondanánk.  

Kiderült például, hogy a vállalat Mészáros Lőrinc öccsének egy cégével, illetve a felcsúti polgármester állandó üzlettársa, Szíjj László egy érdekeltségével is üzletel. A dokumentumokban szerepelt az a girokopter is, amelyről az Átlátszó.hu már tavaly beszámolt, és amiről a mostani leltárnak köszönhetően kiderült, hogy 30 millió forintért vásárolhatták Orbánék.

Már osztozkodik az Orbán-család a felhalmozott vagyonon
A Demokratikus Koalíció közleményben reagált a lapinformációkra: 
A Demokratikus Koalíció 2018 után független vizsgálóbizottságot fog létrehozni az Orbán-család vagyonosodásának kivizsgálására! Nincs még egy olyan európai ország, ahol a miniszterelnök és családtagjai 1-2 kormányzati ciklus alatt milliárdossá válhatnak mindenfajta következmény nélkül. A DK szerint a magyaroknak joguk van tudni, hogy az uniós pénzek hány százaléka került az Orbán-családhoz és Mészáros Lőrinchez. 2018-ban választanunk kell Orbán és Európa között, ezzel pedig egyúttal arról is dönteni fogunk, hogy az EU-s pénzek Orbánhoz vagy Magyarországhoz kerüljenek.

A lap talált egy ezeknél is érdekesebb tételt a dokumentumokban: a leadott leltár szerint ugyanis tavaly év végén a vállalatnak egyaránt bő 35-35 milliós - áruszállításból vagy szolgáltatásból származó - kötelezettsége állt fenn a két Orbán Győzővel szemben. A helyzet az, hogy az üzleti életben semmiképp nem neveznénk megszokottnak, hogy természetes személynek ilyen típusú követelése legyen saját cégével szemben, különösen nem magánszemélyként (egyéni vállalkozóként más lenne a helyzet, de az elérhető dokumentumok alapján itt nem erről van szó). A Magyar Nemzet több számviteli szakértőt megkérdezett a lehetséges indokokról, ám többségük azt mondta, nem találkozott még effélével. A legtöbben valamilyen könyvelési hibára gyanakodtak, ám mivel a dokumentumokat könyvvizsgálónak is át kellett néznie, ilyen bakinak elég csekély a valószínűsége.

Korántsincs vége, a teljes cikk itt olvasható. 



Lájkoljon minket a Facebook-on is!